fbpx

Női vállalkozóként is értékes vagy!

Női vállalkozóként is értékes vagy!

Női vállalkozóként is értékes vagy! – Mondd, milyen gondolatokat indított el benned ez a cím? Meghatódtál? Bekapcsolt az ellenállás? Netán elöntött a bizonyosság és a hála meleg érzése?

Nagyon sokat elárul rólad, hogyan reagálsz.

Ebben az esetben tökéletesen megmutatja, mennyire vagy biztos magadban, mennyire értékeled a munkádat. Persze tudjuk, hogy ez csak az érme egyik oldala, mivel az is számít, mások hogyan viszonyulnak hozzád.

Sok női cégvezetővel beszélgettem az utóbbi időben – korombeliekkel és idősebb generációval egyaránt –, és mindegyikük találkozott már az alábbi helyzettel/problémával a vállalkozásában vagy a karrierje során: a férfiak nem tekintik őket egyenragúnak, sőt néha még a fölény is érezhető minimálisan.

És tudjuk, hogy nem ez az egyetlen nehézség, amivel női vállalkozóként, női cégvezetőként szembe kell néznünk.

  • Hogyan lehet mindezt kezelni?
  • Létezik egyensúly a munka és a magánélet között?
  • Mire kell figyelnie egy női vállalkozónak és cégvezetőnek?

Ezeket a kérdéseket válaszolom meg ebben a bejegyzésben. Szerintem mindenképp olvasd el, mert nemcsak értékes, hanem tanulságos is. Ráadásul a cikk végén egy díjmentes fejlődési lehetőséget is találsz!

Női vállalkozás vs. férfi vállalkozás

Nőként egyre többen kerülnek vezetői szerepbe – közép és felsővezetői, illetve cégvezetői pozícióba. És ez nagyon jó! Minél több női vezető van egy cégben, annál sikeresebb, profitábilisabb és hosszabb életű lesz – mondják ki a statisztikák.

Nagyon egyszerű, hogy miért.

A nők stratégiailag máshogy gondolkodnak, mint a férfiak. Ez az evolúciós különbségekből is fakad. A férfiak alapvetően sokkal nagyobb kockázatot vállalnak, gyorsabban döntenek, beleugranak különböző helyzetekbe. A nők megfontoltabbak, hosszú távra terveznek.

Alapvetően jellemző az is, hogy kisebb lépésben haladnak. Emiatt lehet, hogy a siker és a nyereség később jön, viszont maga a vállalkozásépítés biztonságosabb. Ez egyfajta sajátosság, de persze mindig vannak kivételek.

Női vállalkozás vs. férfi vállalkozás

Anya, vállalkozónő, feleség: szerepkörök fogságában

Viszont nőként nemcsak cégvezetőként és/vagy vállalkozóként kell helytállni egy nap, hanem társként, feleségként, anyaként, lányként, barátként és sorolhatjuk az összes többi szerepet. A munkában határozottnak és megfontoltnak kell lenni, gyorsan kell dönteni stb., emellett viszont anyaként és feleségként kedvesen, türelmesen és empatikusan kell viselkedni.

Sok nőben okoz ez szerepkonfliktust. Ezzel sokan megkerestek az elmúlt években. Egyszerűen képtelenek váltani, és otthon is őrmesterként viselkednek.

Ezzel semmi baj nincs.

Ugyanúgy meg kell tanulni, mint minden mást. Fontos az önismeret mélyítése, az önfejlesztés, a személyiségtipológiák ismerete, a kommunikációs készségek fejlesztése. Így pár hónap alatt meg lehet oldani ezt a problémát.

Mindössze tudásra és gyakorlásra van szükség.

A szerepekkel feladatok is járnak

Vállalkozónőként, cégvezetőként és persze alkalmazottként is be kell tudnunk osztani az időnket, mert a munka mellett ott a háztartás és a gyereknevelés is. A párkapcsolatról és az énidőről már nem is beszélve.

Időhiány van, ezer a feladat, ezer a szerepkör, a nők egyszerűen szétszakadnak!

Cégvezetőként ráadásul még nehezebb, hiszen sokkal nagyobb a felelősség. Embereknek az élete és a munkája függ tőlünk. Ez azért elég nagy nyomás és teher tud lenni a nőknek. Tapasztalataim szerint ez a lelki világukra, a kapcsolatrendszerükre, a mentális és a testi egészségünkre is hatással van.

Női vezetőknél sokkal gyakrabban találkozom menstruációs problémákkal, meddőségi problémával, PCOS-sel, cisztával, miómával stb. Pontosan azért, mert nem tudják megélni a nőiességüket olyan mértékben, mint ahogy szeretnék. Ez iszonyatos probléma!

Sőt, nagyon sok nő egyébként nem is tudja, hogy emiatt szenved.

Csak azt érzi, hogy valami nem oké.

A nőiesség hiányából fakadó akadályaink

Nagyon sok cégvezetőnek van problémája a nőiességgel, a női egészséggel vagy a családalapítással. Vagy nincs párjuk, vagy van, de rossz a kapcsolatuk, mert nincs rá elég ideje, nem jó a kommunikáció vagy ezer és egy oka lehet.

Aztán ott van a harmadik lehetőség, hogy van párkapcsolata, jó is, de negyven fölött jön rá arra, hogy gyereket akar. Rendszeresen jönnek hozzám komolyabb szerepben lévő nők negyven fölött, hogy gyermeket szeretnének.

De ebben a korban már nincs annyi időnk…!

Tudatosan előre kell tervezni! El kell kezdeni már 30-32-35 évesen ezen dolgozni. Ugyanis ki tudja, mennyi időbe telik, mire az összes nőiességgel kapcsolatos blokkot kioldjuk! Nem lehet garantálni, hogy eljössz hozzám 42 évesen, 2 hónap múlva pedig ott a pocakban a gyermek.

Arról nem beszélve, hogy sokan női egészségügyi problémákkal jönnek hozzám. Tehát még ezt is rendbe kell tenni, csak utána jöhet a babaprojekt.

Alapvető probléma, hogy a legtöbben az utolsó pillanatra hagyják a családalapítást.

A tudatos gyermekvállalás, főleg női vezetőként, női vállalkozóként, iszonyatosan fontos. Nekünk előre kell gondolkodni. Stratégiát kell állítani. Szeretnék gyereket, nem szeretnék, mikor szeretnék, mennyit szeretnék stb.

El kell kezdenünk felelősségteljesen gondolkodni!

Anya, vállalkozónő, feleség: szerepkörök fogságában

A nők nem tudják, mit akarnak az élettől

A másik alapvető probléma, hogy a vállalkozók beszűkülnek. Csak a vállalkozáson pörögnek – a férfiak és a nők egyaránt. Fel kell ébredni! Meg kell látni, hogy nemcsak a vállalkozás van. Célokat kell kitűzni az életben, el kell gondolkodni a prioritásokon, meg kell nézni, mi a legfontosabb, mit akarnak elérni.

Az elmúlt években rendszeresen jöttek hozzám cégvezetők úgy, hogy egy bizonyos korig a munka volt a legfontosabb, de most már gyermeket akar. És ez teljesen rendben van. Hiszen írtam már arról, hogy mindenkinek megvan a saját folyamata, a saját életszakaszai.

Viszont ahhoz, hogy meglásd ezeket a szakaszokat az életedben, hogy tudd, mit szeretnél, önismeret kell.

Egy vállalkozónő történetét szeretném megosztani veled. Ő egy tréningen jött rá arra, mit szeretne. Itt mondta ki. Nagyon katartikus pillanat volt, mert eddig egyáltalán nem volt vele tisztában. Azt hitte, más valamire van szüksége.

Azonban most már tudja, hogy amire vágyik, az a család.

Hihetetlenül örülök, hogy ezt meglátta. Hiszen életek mehetnek így tönkre! Ha rossz célt kergetsz és érsz el, sosem leszel boldog! Ez nőként még fontosabb, hiszen nem tudsz hatvanévesen szülni. Ha túl későn jössz rá, hogy gyermeket szeretnél, talán már nem fog összejönni.

Csak szeretnék rávilágítani arra, hogy női vállalkozóként a legnagyobb akadályok mi vagyunk saját magunknak. Mert nem hiszünk magunkban. Alacsony önbecsüléssel, önbizalomhiánnyal és megfelelési kényszerrel éljük az életünket.

Ezzel saját magunkat szabotáljuk és gáncsoljuk el.

Erről beszélek a Nők és a megfelelési kényszer díjmentes előadáson. Kattints ide a jelentkezésért! Az előadás teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Szerintem ott a helyed, szeretettel várlak! 🙂

Igenis lehet harmóniában működtetni a munkát és a magánéletet!

Csak önmagaddal kell rendbe jönnöd!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Nőként téged is korlátoz a megfelelési kényszer?

Nemrég tartottam az Örökölt családi mintáink fogságában előadás második részét, amelynek témája: megfelelési kényszer nőként. Arról fogok beszélni, hogyan lehetsz boldog nő a 21. században elvárások és kényszerek nélkül.

Azt látom, szükséges erről beszélni…

Elég sok nővel dolgozom együtt, főként ők keresnek meg – alkalmazottak és vállalkozók egyaránt. Összességében elmondható, hogy a problémák egy része mindig ugyanarra az okra vezethető vissza: nem a saját vágyaik, hanem mások elvárása szerint, megfelelési kényszerből élik az életüket.

Nézzük meg ezt részletesebben!

A nők nem látják az értékeiket 

Nem tudják hova tenni magukat, nem látják, milyen értékesek. Tehát sem az önbizalmuk, sem az önértékelésük, sem az önbecsülésük nincs a helyén. Ennek rengeteg oka lehet: örökölt családi minta, nem ismerték el gyermekként, degradáló párkapcsolatban él, negatívak a baráti kapcsolatai stb.

Az a baj, hogy ha egy nő nem értékeli magát, nem látja, micsoda kincs, akkor egy idő után elindul egy negatív folyamat. Boldogtalanná válik, sikertelenné válik, nem lesz profitábilis a vállalkozása, apátia és depresszió is kialakulhat.

Tényleg el kell jutni idáig ahhoz, hogy változtassunk az életünkön?

A nők áldozatszerepben élnek  

Az önbizalomhiány mellett a másik fő probléma az áldozatszerep.

„Én annyit dolgozok! Mosok, főzök, takarítok, ott a párkapcsolat, a gyerek, a vállalkozás…”

Egy nőnek helyes önismerettel kell rendelkeznie, tudnia kell, mi a fontos az életben és aszerint cselekedni. Tisztában kell lennie azzal is például, hogy vannak anyatípusok, vállalkozótípusok, önmegvalósító típusok, ami teljesen rendben van!

Ha én tudom, hogy anyatípus vagyok, akkor legyek anya. Ha vállalkozótípus, akkor vállalkozzak! A saját felelősségem felismerni, hogy milyen típus vagyok, illetve melyik életszakaszomat élem éppen.

Lehet, hogy valaki tíz évig vállalkozást épít, aztán gyermeket vállal. Lehet valaki anya és vállalkozó is együtt. De az is, hogy tíz évig anya voltam főállásban, most azonban vállalkozásba akarok kezdeni. Ezerféle lehetőség van!

A lényeg, hogy tudd, mit szeretnél, és annak megfelelően cselekedj! Ha így teszel, nem fogsz belehelyezkedni a mártírszerepbe, és nem fogod a gyermekeidet hibáztatni a porba hulló karrierálmaidért.

Nem kell választanod! 

Az a baj, hogy a nők nagy része még mindig meg akar felelni – a családnak, a társadalomnak, a partnerének stb. Nem vállalják a saját útjukat, nem látják meg, mennyi lehetőségük van. Azt hiszik, hogy mindig választaniuk kell: vagy anya leszek, vagy vállalkozó.

Nem kell választani!

Mindent lehet!

Nagyon jól illik ehhez a témához az egyik ügyfelem története. Ez a hölgy a negyvenes éveiben jár, tíz éve próbál teherbe esni, de tíz éve nem sikerül neki. Az ő fejében az van, hogy a karrier mellett nem lehet gyermeke. Nem is csoda, hogy nem jött össze neki!

Most kirúgatta magát a munkából, oda a karrier, már jöhet a gyerek! – gondolja ő. Csakhogy ez nem így működik. Ez csak az ő fejében van így. Vagy a te fejedben is? Akkor hadd mondjam el: lehet karriered és családod egyszerre!

Gúzsba kötnek a generációs minták 

Régen a nők otthon voltak a gyerekekkel, vezették a háztartást. Aztán jött a feminizmus, és nagyon sokan elkezdtek karriert építeni. Innen jött az a hitrendszer, amiről fentebb beszéltem, hogy csak a vagy-vagy opció létezik: vagy karrier, vagy család.

Így szorítják korlátok közé magukat a nők!

Arról nem beszélve, hogy sokakban még most is ott él az a hiedelem, hogy: egy nő nem vállalkozhat, a nőnek otthon kell lennie a gyerekekkel, egy nő nem álmodozhat, a nő a konyhába való és még sorolhatnám.

Ezen a generációs mintán azonban csak úgy lehet felülemelkedni, ha tisztában vagyok saját magammal, a szerepeimmel, van egy jó önismeretem, tudom, mit akarok, milyen célokat szeretnék megvalósítani stb.

Az a fontos, hogy boldogok legyünk!

Nem pedig az, hogy feláldozzuk magunkat, boldogtalanságban vagy azzal a hittel éljünk le egy életet, hogy nekünk csak ennyi jár. Fel kell tárnunk a családi blokkjainkat, meg kell néznünk, hogyan éltek a szüleink, a nagyszüleink és milyen társadalmi elvárásoknak akarunk megfelelni.

Ehhez kínál átfogó segítséget az április 30-ai Örökölt családi mintáink fogságában című előadás.

5 ok, amiért az Örökölt családi mintáink fogáságban előadás neked való 

1. Magas színvonalú tudást kapsz! 

Mariann Kolozsi nagyon köszönöm, fantasztikus vagy 🥰 eddig bevallom nem volt sok időm megnézni az előadást, de már tudom, hogy erre vártam, élvezhetem a tőled megszokott magas színvonalon😍” – D. Zsolt (videón is elérhető egy zárt csoportban)

2. Megérted a megfelelési kényszer összefüggéseit 

Az előadáson nemcsak az elméleti tudást osztom meg veled, hanem gyakorlati példákat és saját tapasztalatokat is. Szeretném, ha minél átfogóbb képet kaphatnál az örökölt családi minták témában.

„Nagyon jó volt, hogy átnéztük a megfelelési kényszer, önszabotázs, örökölt családi minták összefüggéseit. Eddig számomra ismeretlen összefüggéseket világított meg az előadás. Sokkal jobban rálátok és értem az életem egyes eseményeit. Köszönöm és kíváncsian várom a következő lehetőséget!” – Marika

3. Pontosan fogod tudni, mit kell tenned

Rengeteg felismerésed lesz az előadás során! Ezt garantálom. Márciusban is tartottunk egy ilyen programot, a résztvevők nagy része visszajelezte, hogy most már látják az akadályaikat, az összefüggéseket és pontosan tudják, mit kell tenniük.

Olvasd el például Gabi visszajelzését:

„Most döbbentem rá, hogy mennyi mindenen kellene dolgoznom még, hogy olyan életet éljek, amit szeretnék. Itt az idő, remélem ezután a szemfelnyitó előadás után a segítségeddel sikerül letennem az évtizedes fojtogató családi mintákat. Itt az idő, nem halogathatok tovább. Köszönöm a lehetőséget.”

4. Gyorsabban fogsz tudni fejlődni 

Gyuritól kaptam a következő visszajelzést, aki nagyon jól megfogalmazta, milyen eredményekre számíthatsz.

„Mariann szívből jövő kedvessége és sugárzó személyisége ezen az előadáson is megmutatkozott. Segíteni szeretne és teszi is, hatalmas tudása van, amit át is ad nekünk, nekünk csak haladni kell vele az úton, és mutatja az utat. Évtizedek óta dolgozom magamon, de mióta őt követem és az ő segítségével dolgozom magamon, sokkal gyorsabban haladok, és rengeteg szülői mintát engedtem el – nyugdíjasként bőven van időm magammal foglalkozni, amit most meg is teszek.”

Ha van előtted egy mentor, egy segítő, aki utat mutat, sokkal gyorsabban és könnyebben fogsz tudni fejlődni.

5. Nemcsak a te életed, de a családodé is változhat

Azáltal, hogy te dolgozol magadon, megváltozik az életed minősége, így a családoddal és a barátaiddal való kapcsolatod egyaránt. Sőt, az önfejlesztés beszivároghat az ő mindennapjaikba is.

„Bárcsak előbb tudtam volna ezeket az információkat! 60 évesen visszagondolva teljesen máshogy alakult volna az életem. De ahogy Mariann mondta, soha nem késő! Fejlesztem magam, tanulok és Mariann segítségével bízom benne hogy a gyerekeimnek és az unokáimnak már könnyebb lesz. Így tudok most nekik a legtöbbet segíteni, hogy ezeket a mintákat lerakom és felszabadítom a családot. Köszönöm hogy mutatod az utat Mariann!”

Várlak szeretettel az Örökölt családi mintáink fogáságában című előadáson  amelynek témája ezúttal a megfelelési kényszer nőként. Az előadás neked való, ha szeretnél gyorsabb ütemben fejlődni, letenni a megfelelési kényszert és a saját életedet élni.

Írjunk neked együtt egy új életet!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.

Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

7 ok, amiért nem megy a vállalkozásod + MEGOLDÁSOK

7 ok, amiért nem megy a vállalkozásod

Csökken a profit a vállalkozásodban?

Semmi szabadidőd nincs?

Úgy érzed, megrekedtél?

Rengeteg olyan vállalkozó kért már tőlem segítséget, akik ezekkel a problémákkal szembesültek, ám nem találtak rá megoldást – amíg velem nem beszéltek. Kíváncsi vagy, milyen okokra vezethető mindez vissza?

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem a leggyakoribb hibákat, amelyeket a vállalkozók nagy része elkövet. Talán te is. Nincs ezzel semmi gond, egyszerűen eddig még senki nem tanította meg neked, mit kell tenned.

Ezzel a bejegyzéssel azonban máris közelebb kerülhetsz ahhoz a vállalkozóhoz vagy vállalkozónőhöz, aki ott van benned.

Nézzük tehát, miért nem megy úgy a bizniszed, mint szeretnéd!

1. Nem vagy tisztában a vállalkozói alapismeretekkel

A vállalkozói alapismeretek szükségesek ahhoz, hogy sikerre vihess egy vállalkozást. Enélkül nem fog menni. Nagyon sok az első generációs vállalkozó, akik rendre belefutnak alaphibákba. Ez persze teljesen normális, hiszen nincs meg a kellő tudás, csak az a baj, hogy bele is buknak.

Mit tehetsz?

Azt javaslom, mindenképp keress egy tanfolyamot, egy képzést, amely segít ezeket a hibákat kiküszöbölni. Készségfejlesztő tréningjeim alkalmával személyre szabott megoldásokkal és gyakorlati tanácsokkal segítelek. Meglásd, hosszú távon megéri a befektetés!

2. Limitáló hitrendszerek vannak a fejedben

Ezzel szintén rendszeresen találkozom – magamnál és az ügyfeleknél is. Mik ezek a limitáló hitrendszerek? Azok a blokkok és akadályok a tudat alattidban, amelyek nem engednek fejlődni.

Érezted már azt, hogy nem tudsz egy szinttel feljebb lépni? Ezek miatt van. A limitáló hitrendszerek korlátokat állítanak eléd. A legrosszabb az egészben, hogy sokszor ezt nem is tudod, nem is érzed.

Hozzám rendszeresen jöttek – többségében férfi vállalkozók – azzal a problémával, hogy nem tudnak egy bizonyos szint fölé menni. Minden jól alakul az életükben, ám nem tudnak többet keresni, több nyereséget elérni.

Az egyik ügyfelemnek például az volt a limitáló hitrendszere, hogy nem kereshet többet, mint a szülei. Nem lehet sikeresebb nálunk. Ő azonban ezzel nem volt tisztában, mivel ez egy tudat alatti program volt. A közös munka során láttunk rá erre.

Mit tehetsz?

Egyedül nagyon nehéz meglátni ezeket a limitáló hitrendszereket. Ezért azt javaslom, mindenképp keress fel egy szakembert (coach-ot vagy Theta Healert), aki tud neked ebben segíteni.

Nincs kidolgozva a stratégia a vállalkozásodban

3. Azt hiszed, nem érdemled meg

A következő ok a nem érdemlem meg, nem engedhetem meg magamnak hitrendszer megléte. Az egyik ügyfelem története nagyon illik ehhez a ponthoz. Ő naponta 12-14 órákat dolgozott, több hét is eltelt szabadnap nélkül.

Ám hiába dolgozott olyan sokat, nem tudta élvezni a pénz örömeit. Nem vett magának semmit. A velem való konzultáció során megtudtuk, hogy belefáradt már ebbe és ki is égett egy kicsit. Elkezdtünk dolgozni a problémán, és rájöttünk, hogy mi áll a háttérben.

Gyermekkori vágya volt, hogy egyszer majd vesz egy Mercedest. Ám kiderült, hogy úgy érzi, nem engedheti meg magának. Nem anyagilag, hanem mert nem érdemli meg. Iszonyat sokat kellett dolgoznunk azon, hogy ezt a hitrendszert kitakarítsuk.

Mit tehetsz?

Érdemes átgondolnod, hogy a saját életedben hogyan van jelen ez a hitrendszer. Hányszor találkozol egy nap azzal a gondolattal, hogy valamit nem engedsz meg magadnak. Nem azért, mert nem tehetnéd meg, hanem mert úgy érzed, neked nem lehet, te nem kaphatod meg. Érdemes ezeket feljegyezni!

4. Családi minták irányítanak

Te gyermekként hányszor hallottad, hogy nincs elég pénz? Hogy „ezt mi nem engedhetjük meg magunknak”? Ezek a gondolatok szépen beépülnek a tudatalattidba, és családi mintaként viszed tovább őket.

Gondolj bele! Hányszor volt olyan, hogy nagyon szerettél volna megkapni valamit, de nem lehetett? Az ilyen élmények mindig befolyásolják a bőség befogadását.

Mit tehetsz?

Írd össze egy füzetbe, hogy:

  • ha a pénzre gondolsz, milyen érzések jönnek fel benned?
  • miket hallottál a családtagoktól, amikor a pénzről beszélgettek?
  • gyermekként hogyan élted meg a bőséget vagy annak hiányát?
Nem vagy tisztában a vállalkozói alapismeretekkel

5. Nincs kidolgozva a stratégia a vállalkozásodban

Számos vállalkozót láttam már tönkremenni azért, mert nem volt rendesen kidolgozva a stratégiája. Amikor jól ment a vállalkozása, költekezett két kézzel. Ám arra nem gondolt, hogy a biznisz nem fog mindig ugyanúgy menni. Jöhet bármilyen nehézség, például a jelenlegi helyzet, és ha nincs terv, akkor a vállalkozás összedől.

Mit tehetsz?

Nem baj, ha költesz. Nem baj, ha veszel magadnak dolgokat. De csakis a józan ész határain belül! Mindig állj készen a nehéz helyzetekre, legyen terved, legyen stratégiád!

6. Felelősséget kell vállalnod

Vállalkozóként a saját bőrödet viszed a vásárra. Önmagadért és a megélhetésedért vagy felelős. Ez azt jelenti, hogy rendbe kell tenni a felelősségvállalás kérdését önmagadban. Arról nem beszélve, hogy a magabiztossággal, az önismerettel és az önbizalommal is foglalkoznod kell.

Bármit hozzon is az élet, legyen szó financiális nehézségről vagy nemzetközi válságról, neked vállalkozóként akkor is rendben kell lenned lelkileg. Ha bepánikolsz, ha a félelmeid irányítanak, akkor tönkre fog menni a bizniszed.

Mit tehetsz?

A jelenlegi helyzet tökéletes példája a nem várt nehézségeknek. Nézd meg, hogyan viselkedsz a hétköznapokban? Hogyan éled meg a történeteket? Hogyan hat mindez a vállalkozásodra? Na és rád? Pánikolsz? Félsz? Vagy józanul cselekszel?

Amennyiben úgy érzed, rezeg a léc a vállalkozásod alatt, mindenképp keress meg egy szakembert, aki átsegít a nehéz időszakon.

7. Alkalmazotti mentalitás vállalkozóként

Ez is hihetetlenül gyakori. Sok vállalkozó alkalmazotti mentalitásból építi a bizniszét. Ezzel is el lehet érni egy bizonyos szintet, ám onnantól nem lesz tovább. Ezzel a gondolkodásmóddal saját magadat akadályozod.

Hiszen a vállalkozásban is szintek vannak. Ha te nem látod ezeket a szinteket, akkor nem is tudsz feljebb lépni.

Mit tehetsz?

Szintén csak azt tudom mondani, hogy keress egy hozzáértő szakembert, aki megtanítja neked a vállalkozási alapismereteket és a vállalatvezetés aranyszabályait. Fordulj hozzám bizalommal, én minden kérdésedre válaszolok!

Te hány pontnál ismertél magadra?

Semmi gond, ha úgy érzed, vannak hiányosságaid. Mindenkinek vannak. A különbség csak annyi a sikeres és a sikertelen vállalkozó között, hogy a sikeres mindent megtesz azért, hogy kitöltse a réseket és megszerezze a szükséges tudást.

Ebben nyújtok neked segítséget készségfejlesztő tréningek keretei között. Cégeknek, vállalatoknak és vállalkozóknak is tartok oktatást, hogy képesek legyenek átlépni az akadályokon és még több nyereségre szert tenni.

Teremtsünk sikert együtt!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Önfejlesztés 50 felett: sosincs késő!

Önfejlesztés 50 felett: sosincs késő!

Engedd meg, hogy elmeséljek két rövid történetet, amely bebizonyítja, hogy sosincs késő az önfejlesztéshez – még 50 felett sem!

Új munkahely nyugdíj előtt

Van egy ügyfelem, akit Erzsikének fogok nevezni. A nevét megváltoztattam, mert nem szerette volna, hogy ráismerjenek, de a történetét változatlanul közlöm. Ő egyéni konzultációra jött hozzám és félévig dolgoztunk együtt.

Erzsike több mint 60 éves volt…

Azért keresett meg, mert bár már közel volt a nyugdíjhoz, szeretett volna munkahelyet váltani. Több mint 10 évig dolgozott az előző helyen, el nem tudta volna képzelni, hogy nem onnan fog nyugdíjba menni.

De aztán rájött, hogy nem elégedett és főleg nem boldog. Elkezdtünk közösen dolgozni és március 1-el már új munkahelye van. Nagyon szereti. Boldog. Azt mondta, hogy nem érti, miért nem váltott eddig.

Bár már csak néhány éve van hátra a nyugdíjig, de ahelyett, hogy összeszorította volna a fogát, mondván, hogy majd kibírja valahogy, inkább elkezdte élni a vágyait.

Új lakás, párkapcsolat és utazás 92 évesen

A következő ügyfelem, Ilona 92 évesen jött hozzám tanfolyamra. A mai napig megvan a fejemben az a csoport. A 40 éves résztvevők szó szerint elásták magukat, az egyikük depressziós volt, és a többi sem volt túl pozitív. Azt gondolták, hogy ebben a korban már rég vége az igazi életnek.

Ilona azonban egy „Hát gyerekek!” felkiáltással gondolkodásra késztette őket. Ő új lakást akart venni magának, párkapcsolatot szeretett volna, kiutazott Londonba egyedül és mindezt 92 évesen!

Imádom!

Ahelyett, hogy besavanyodott volna, él, tanul, fejleszti magát és olyanokat mond, hogy: most kezdődik igazából az egész élet! 92 évesen… Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon hálás vagyok neki, hogy csinálja.

Nyugdíjas önfejlesztők

Tényleg annyira számít a kor?

2013 óta foglalkozom hivatásszerűen önfejlesztéssel, azóta rendszeresen vannak 50+-os ügyfeleim. Képzeld, a legidősebb tanítványom 98 éves volt! Én mindig azt mondom, hogy a kor nem számít. Tudom, hogy mindenki a kor alapján határoz meg mindent, amit én személy szerint nem szeretek.

Szerintem nincs olyan doboz, hogy a 20-30-40-50 éveseknek ezt és ezt kell tenniük, ilyeneknek kell lenniük stb. Mindenki más. Minden ember. Kortól függetlenül! Lehet valaki 20 évesen is bölcs ember vagy 50 évesen is még gyerekszinten.

Nagyon nem hiszek abban, hogy kor szerint kellene meghatároznunk az embereket. Én mindig az élettapasztalatot, a személyiséget és a lelket nézem. Nekem ez a fontos, nem pedig az, hogy ki hány éves. Ezt a képzéseken is el szoktam mondani.

Ahhoz, hogy valaki változzon, változtasson, fejlődjön, hogy több legyen, nem évszámok tartoznak, hanem mentalitás és lélekbölcsesség.

Te nem így gondolod?

Nyugdíjas önfejlesztők

Régen mindig a fiatalabbak fordultak az idősekhez tanácsért, mert ők voltak a bölcs emberek. Rengeteg élettapasztalatuk volt, amit át tudtak adni a fiatalabbaknak. A mai világban ez már megváltozott, egy kicsit megfordult: sokan jönnek hozzám az 50-60-70-es generációból tanácsért.

Ezzel nincs semmi baj!

Sőt, én nagyon örülök neki!

Mert mindenkinek más az élete, más a prioritása. Ha valakinek 60 évig nem volt fontos az önfejlesztés, de aztán rájön, hogy bele akar kóstolni, akkor igenis elkezdheti. Miért ne lehetne személyiséget fejleszteni egy bizonyos kor fölött? Hova van ez leírva? Kinek a szabálya ez?

Több olyan ügyfelem is van, aki a nyugdíj után kezdte el fejleszteni magát. És nemcsak azért jönnek hozzám, hogy az ő életük jobb legyen, hanem hogy a gyerekeknek és az unokáknak is könnyebb legyen.

Ez egy nagyon jó cél!

Miért fontos az önfejlesztés 50 felett?

Miért fontos az önfejlesztés 50 felett?

Soha nincs késő! Főleg 50 felett nincs.

Hiszen ebben a korban aztán különösen fontos önmagunkkal foglalkozni, mert idővel jönnek a betegségek, a mentális és a fizikai leépülés. És ezek a problémák hihetetlen sebességre tudnak kapcsolni, ha valaki nem figyel magára.

Érdemes eljárni közösségekbe, programokra, megtanulni meditálni vagy eljönni hozzánk egy-egy workshopra. Hozzánk imád jönni az idősebb korosztály is, aminek én különösen örülök. Főleg, hogy sokszor még fel is szólalnak! Szeretetből és törődésből mondják el tapasztalataikat, hogy a fiatalabb korosztály ne kövesse el ugyanazokat a hibákat.

Szeretet.

Törődés.

Figyelem.

Elképesztő, mennyit tudnak ebből adni nekünk, a csoportnak és a családnak. Engem ez tölt. Nagyon hálás vagyok nekik, mert azzal, hogy foglalkoznak a személyiségfejlesztéssel, a gyerekeknek és az unokáknak is mintát mutatnak.

Arról nem beszélve, hogy ha a nagyszülő, a szülő és a gyerek is dolgozik magán, akkor tripla haszon származik a munkából. Sokkal gyorsabban fognak tudni fejlődni, az idősek pedig békére lelnek, harmóniában lesznek magukkal, így boldogabbak és egészségesebbek lesznek.

Családban az erő

Ha egy családban két-három generáció is elkezd magán dolgozni, sokkal kevesebb munka hárul az egyénekre. Így éri meg a legjobban. Mert ha két ember dolgozik az adott problémán, nem összeadódnak az energiák, hanem hatványozódnak.

Ilyen sokat számít…

Ez azonban munka. Rendszeresen kell csinálni. Érdemes tanfolyamokra és workshopokra is járni, hiszen az energia ott megy át. És ha egyszer megtapasztalod, milyen gyorsan lehet így fejlődni, te magad is rájössz, hogy minden befektetés megéri.

Gyere el március 20-22-én a Theta Healing alaptanfolyamra a Boldogság Központba. Ennek a szuperintenzív és gyakorlatias önismereti tréningnek köszönhetően megtalálhatod a megoldást az összes olyan problémádra, ami eddig megoldhatatlannak tűnt.

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Kulcsszavak: önfejlesztés 50 felett, önfejlesztés, a kor nem számít, személyiségfejlesztés.

A megfelelési kényszer hatása a társadalomra

Legyőzhető a megfelelési kényszer?

A megfelelési kényszer szintén egy alattomos dolog: szinte minden emberben ott van, viszont sokan nem is tudnak róla. Egyszerűen nem látják meg, hogy bizonyos cselekedeteik hátterében ez a kényszer mozgatja a szálakat.

Akadályoz abban, hogy felmondj egy munkahelyen, hogy normális párkapcsolatod lehessen, vagy épp kilépj egy olyanból, ami csak mérgez. Hatással van rád akkor is, ha a hivatásodról és a bevételedről van szó.

Olyan, mint a levegő.

Mindenhol ott van.

Ám ez még csak az érme egyik oldala. Ott van a másik is, amelyet megláthatunk, ha szétnézünk a társadalomban. Hogyan viselkednek most a gyerekek? Mi folyik az iskolákban? Milyen problémákkal küzdenek a kicsik?

Mindennek a hátterében a megfelelési kényszer áll.

Honnan jön a megfelelési kényszer?

Megfelelési kényszer először mindig a családban indul el. Kicsiként anya és apa a mindenható, ők mindent tudnak, mert ők a nagyok és az okosak. Ezért tudat alatt meg akarunk felelni nekik. Vannak olyan gyerekek, akiknek ki is mondják, hogy ha megcsinálod ezt vagy azt, akkor leszel jókislány vagy jókisfiú.

Sokaknak azonban nem mondják ki, mégis éreztetik velük, hogy csak akkor szerethetők, ha bizonyos feltételeknek megfelelnek vagy bizonyos dolgokat megcsinálnak. Ez valahol egyfajta érzelmi zsarolás is.

Tehát a gyerekek meg akarnak felelni, ki akarják „érdemelni” a szeretetet, sok szülő pedig nem látja ezt meg, nem is tudja, hogy rátesz egy lapáttal. Holott megnyirbálni egy gyermek önbizalmát, önértékelését és önbecsülését nagyon veszélyes.

Maradandó kárt okoz…

Vannak olyan 30-40-50 évesek, akik 5-6 évesen elszenvedett sérüléseket cipelnek, és nem tudnak tőlük megszabadulni. Iszonyat nagy felelőssége van tehát a szülőknek, az óvónőknek és tanároknak.

Honnan jön a megfelelési kényszer?

Mi okozza a problémát?

Alapvetően az, hogy mind a szülők, mind az óvónők és a tanárnők nagyon le vannak terhelve. Mindenki a túlélésért és a pénzért küzd. Nincs idejük és energiájuk arra, hogy foglalkozzanak önmagukkal, az önismerettel vagy az önfejlesztéssel, hogy odafigyeljenek a gyerekre és törődjenek a lelkével.

Helyette idegesek, feszültek, a kicsit meg beküldik a szobájába, hogy „ne legyen útban”, és egyáltalán nem beszélgetnek vele. Nincs kapcsolattartás. Sőt, egy amerikai tanulmány szerint a szülő átlagosan 7 percet beszél naponta a gyermekével.

Ez semmire nem elég.

Ezért tartunk ott, ahol.

Ezért nincsenek megnevelve a gyerekek. És ugye az is gond, hogy a gyerek utánoz. Hiába mondod neki, hogy ezt csinálja, azt meg ne, utánzással tanul. És kit másol? A szülőket! A gyerek ugyanúgy fog viselkedni 20 év múlva, mint te – vagy még rosszabbul…

A gyerekek viselkedésének forrása a szülő

Ezt nehéz elfogadni. Sok szülő áthárítja a felelősséget az iskolára vagy az óvodára, ugyanakkor mindennek a forrása otthon van.

Hihetetlen, miket mesélnek a tanárok arról, mi folyik manapság az iskolákban. A gyerekek telefonfüggők, ha nem használhatják, dührohamot kapnak, verekszenek és olyanokat csinálnak, ami büntethető.

És akkor 14 éves fiatalokról beszélünk.

Ez az állapot idővel pedig csak rosszabb lesz, mert a szülők nem foglalkoznak a gyerekkel. Közben ott van a kicsikben a megfelelési kényszer, amit próbálnak elnyomni magukban, aztán egy idő után robban.

A megfelelési kényszer hatása a társadalomra

A függőségek hálójában

Tehát a képlet: a gyermeknek szüksége van a szüleire, tombol benne a megfelelési kényszer, a szülőnek nincs ideje a gyermekre, nem adja meg neki az érzelmi törődést, ami egyenes út a különböző függőségek kialakulásához.

Csoda hát, hogy mi vagyunk Európában az alkoholisták országa? 2014-ben a WHO adatai szerint mi voltunk a nyolcadik legtöbb alkoholt rendszeresen fogyasztó nemzet. [1] A 2016-os felmérés szerint viszont már az ötödik helyen álltunk. [2]

Rengeteg függő van a társadalomban… Idetartozik a drog, az alkohol, a cigaretta, a kávé, a vásárlás, a játékfüggőség.

Miért van ez?

Azért, mert gyermekkorban nem kapjuk meg azokat az érzelmeket, amelyek lehetővé tennék azt az érzelmi biztonságot, ami szükséges ahhoz, hogy teljes értékű, érzelmileg önálló felnőtté váljunk.

Ehelyett vagy lemásoljuk szüleink függőségét, vagy belemenekülünk egy másik függőségbe. Ez iszonyat nagy probléma. Napi szinten szembesülök ezzel a munkám során.

Így adott a kérdés: mit lehet tenni?

Legyőzhető a megfelelési kényszer?

A megfelelési kényszer mindenkinél ott van. Nálam is volt. Mert minden gyerek meg akar felelnie a szüleinek. Nekem is nagyon sok évembe telt, mire levetkőztem, és biztos vagyok abban, hogy nem sikerült teljesen.

Szerintem életünk végéig kell ezen dolgoznunk, olyan szinten belénk van nevelve. Azonban ez a saját felelősségünk. Tudatosan lehet ellene tenni. Sőt, kell is különben a társadalom helyzete egyre rosszabb lesz.

Az első lépés

El kell fogadnod a tényt, hogy ez benned is ott van. Tudom, ez sem könnyű. „Nehogy már! Nekem nincs megfelelési kényszerem!” – csípőből ezt mondja mindenki. Pedig bizony ott van…

Aki érzi, hogy gond van, az tudni fogja, hogy dolgoznia kell a megfelelési kényszeren. Ő venni fogja az időt és az energiát, hogy belekezdjen az önfejlesztésbe.

A második lépés

Keress valakit: egy mentort vagy egy segítőt! Egyedül nem fog menni a változás. Gondolj bele! Ha 20-30-40 évig benne tapicskoltál a megfelelési kényszerben és minden másban, nem fogod meglátni.

Szükség van egy külső szemlélőre, aki segít megvilágítani azokat a problémákat, amelyek idáig vezettek az életben.

A harmadik lépés

Olvasd el a könyvemet, amelynek címe: Hozd ki magadból a legjobb éned! Rengeteg mindenre fogsz rájönni, míg a végére érsz. Hihetetlen mennyiségű tudást halmoztam bele ebbe a könyvbe azért, hogy segítselek.

Kezdd el olvasni a blogomat, hallgatni a Youtube-videóimat, hogy tágítsd a látókörödet és változtathass a szemléletmódodon.

Vagy gyere el az Örökölt családi minták fogságában című előadásomra, ahol pont a megfelelési kényszer lesz a téma. Úgy gondolom, muszáj róla beszélni, ha változást akarunk elérni – a saját mindennapjainkban és a társadalomban.

És a jó hír!

Ha felismered, ha megtanulod kezelni, akkor nem fog többé irányítani. Ha te dolgozol magadon, akkor az egész család megérzi majd a változást – párod és a gyerekek egyaránt. A kezedbe veheted a gyeplőt és hatással lehetsz gyermekedre.

POZITÍV HATÁSSAL!

Az Örökölt családi minták fogságában című előadáson számos dologra kitérek majd a témában, fogunk beszélni a szülők szerepéről, a párkapcsolati problémákról, a folytonos felügyeletről és persze a megfelelési kényszer szerepéről a hétköznapokban.

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Forrás:

[1] https://www.who.int/substance_abuse/publications/global_alcohol_report/msb_gsr_2014_3.pdf

[2] http://apps.who.int/gho/data/node.sdg.3-5-viz?lang=en

Te tudod, honnan erednek a félelmeid?

Te tudod, honnan erednek a félelmeid?

A mai világban iszonyatosan sok ember fél és szorong. Az Egészségügy Világszervezet (WHO) szerint minden 13 emberből 1 szenved szorongástól világszerte. [1]

Ez hihetetlenül sok embert jelent…

Egyszerűen elképesztő!

A szorongásos rendellenességek között is a leggyakoribbak a társadalmi fóbiák, a specifikus fóbiák és a súlyos depresszió.[1]

De vajon miért van ez így?

Miért szorong ennyi ember szerte a világban? Honnan erednek a félelmeink és hogyan tudunk megszabadulni tőlük? Meg lehet egyáltalán? Minden ehhez hasonló kérdésre megkapod a választ ebben a cikkben, amely azért született meg, mert hozzám is egyre több ügyfél jön félelmek miatt.

Nem tudunk a jelenben lenni

A mai kor emberének az egyik legnagyobb problémája, hogy nem tud a jelenben lenni. Tudniillik a jelenben nincs félelem. Ha a jelenben vagyunk, nem félünk.

Gondolj bele!

Ha a múltban vagy, ha a múlton rágódsz, akkor megbánsz, bűntudatod van, düh, harag és egyéb negatív érzések is jelentkezhetnek. Ezzel szemben, ha a jövőben vagy, akkor aggódsz, félsz, szorongsz, rettegsz. A jelenben csak akkor lehet félni, ha életveszélyes helyzetben vagy.

Ebből lehet tudni, hogy az emberek nagy része sosem él a jelenben. Mert szinte mindenki folyamatosan feszült, ideges, stresszelnek vagy félnek.

Melyek a leggyakoribb félelmek?

Nem tanítottak meg használni az elménket

Miért nem tudunk a jelenben lenni? – merül fel a kérdés.

Azért, mert az embereket nem tanították meg használni az elméjüket és a testüket. Nálunk abszolút nem arról volt szó biológiaórán, hogyan működik az elme. De szerintem nálad sem.  Sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek 99,9%-ának nincs róla fogalma.

Ezért lett az a misszióm, hogy megtanítsam őket erre. Hogy használják az elméjüket és a testüket! Az Érzelmi Intelligencia Tréning kifejezetten erre lett kihegyezve, de mondhatnám a Theta Healing tanfolyamokat is.

Amikor az emberek megkapják a szükséges tudást, mérhetetlenül hálásak. Végre megtapasztalják, hogy mindent rendbe tudnak hozni maguk körül. Ezért biztatlak téged is arra, hogy tanuld meg használni az elmédet!

Nincs baj azzal sem, ha nem teszed, csak akkor továbbra is ki leszel szolgáltatva neki. A gondolatok jönnek és mennek, ezek érzéseket generálnak, mint a félelem, a múltba vagy a jövőbe repítenek, így folyamatosan csak csapongsz.

Végül a félelem rettegésbe csap át, ami már egy sokkal komolyabb gond.

Melyek a leggyakoribb félelmek?

Mint említettem, a korábbi években is rengetegen jöttek hozzám valós vagy irracionális félelmekkel. Sokan közülük például nem is tudták, hogy a problémáik hátterében félelem áll, a közös munka során derült fény erre.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján állítottam össze neked egy listát a leggyakoribb félelmekről:

  • Félelem a családban előforduló komoly betegségektől.
  • Félelem attól, hogy ha a szülők elválnak, te is ugyanarra a sorsra jutsz.
  • Félelem a munkahely és a vagyon elvesztésétől.
  • Félelem attól, hogy nem lesz gyerek (ezzel leginkább a nők jönnek).
  • Félelem attól, hogy nem lesz partner (ezzel is általában a nők jönnek).
  • Félelem attól, hogy nem tartasz sehol, nem értél el semmit.
  • Félelem az értéktelenségtől.
  • Félelem attól, hogy nem vagy elég jó.

Hogyan lehet felismerni a félelmeket?

Igen, erről is fontos beszélni, hiszen te nem biztos, hogy meglátod a félelmet a problémáid mögött. Volt egy ügyfelem például, aki nagyon gazdag volt, mégis képes volt a zsömle árán veszekedni a feleségével.

Irracionális féleleme volt, hogy ugyanarra a sorsra jut, mint a nagyszülei, akik nagy szegénységben éltek. Ez okozta nála a gondot, és ezért problémázott, ha abból a boltból volt a zsömle, ahol pár forinttal drágább.

Ha azt tapasztalod, hogy irracionálisan viselkedsz, vagy mások hívják fel erre a figyelmedet, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy mitől félsz. Tehát a kulcs, hogy elkezded figyelni magadat. Vagyis: ÖNISMERET!

Az is segíthet, ha megfigyeled, hogyan változott meg a viselkedésed az utóbbi időben. Volt egy ügyfelem, aki attól tartott, hogy beteg lesz. Nem tudta, hogy ez áll a háttérben. Ő csak elkezdett kórosan figyelni arra, hogy duplán kézfertőtlenítőzzön mindent, nem ment sehova, bezárkózott, minden lehetőségről lemondott stb.

Tehát befordult.

Ezt a változást hozta el az életébe a félelem.

Persze nemcsak az ügyfeleimnél vannak érdekes példák, hanem nálam is. Nézzük meg most ezeket, hátha magadra ismersz és tudsz belőle tanulni.

Hogyan lehet felismerni a félelmeket?

Az én félelmeim

A háború alatt az őseim sok mindent elvesztettek. Nem is csoda, hogy sokáig én is féltem ettől. Aztán rájöttem, hogy ez logikátlan, hiszen nem velem történt, én nem tapasztaltam ezt meg. Amikor elkezdtem dolgozni rajta, a félelem erejét vesztette.

A következő téma, amivel néhány hete kellett szembenéznem, hogy gyermekként iszonyatosan beszabályoztak. Tudod, kicsiként én nagyon mosolygos, vidám, boldog kislány voltam. Nem foglalkoztam a gondokkal, mindenkit felvidítottam, örökké vigyorogtam.

Amikor januárban Athénban jártam képzésen, akkor ugyanígy viselkedtem. Aztán hazajöttem és megint nem éreztem azt a kicsattanó jókedvet. Jól voltam, de nem annyira jól. Amikor elkezdtem befelé figyelni, megláttam, mi ennek az oka.

Gyermekként folyton azt hallgattam:

  • Ne mosolyogj annyit!
  • Minek mosolyogsz?
  • Miért van jókedved? stb.

Ezek annyira belém itták magukat, hogy még most is hatással vannak az életemre. A másik mondat, amit gyakran hallottam, hogy a világ egy veszélyes hely és az emberek rosszak. Persze, ha így gondolod, akkor tényleg csak olyan emberekkel találkozol majd, akik visszacsatolják ezt.

Ugyanakkor én alapból azt gondolom, hogy az emberek igenis jók. Ha szétnézek magam körül, akkor ezt tudom visszaigazolni. Jó emberekkel vagyok körülvéve. Ezért tanácsolom neked azt, hogy te is lásd meg a jót – nemcsak az emberekben, hanem a hétköznapokban is.

Ha kinyitod a szemedet és elkezded figyelni az apró gesztusokat, meglátod, hogy mennyi kedvesség vesz körül.

Honnan erednek a félelmek?

Félelmeink forrásai a saját tapasztalataink, a generációs tapasztalatok, társadalmi riogatás és a szülők nevelési módszere. Gyerekként talán te is gyakran hallottad, hogy ha nem vigyázol, vagy ezt meg azt csinálod, akkor ilyen és olyan rossz következményei lesznek.

Ezekkel a mondatokkal alaptalan félelmeket vetettek el bennünk – direkt vagy nem direkt, az már más kérdés. Viszont, most már te is látod, hogy ezek határozták meg a jövőnket – a tiédet, az enyémet és mindenkiét. Ebből lett az a sok szorongás és félelem, amit most átélünk.

Ott vannak a társadalmilag generált félelmek is, a rendszeres riogatás, amelyektől meglehetősen nehéz elzárkózni – a tévé, a rádió, az újság, a hírportálok és még sorolhatnám. Szerintem ez is ismerős mindenkinek.

Ez a magyar társadalomban egy alapvető probléma.

A félelmek.

Viszont a te felelősséget a sajátjaidon dolgozni. Persze nem kötelező, de nyugodtan nézd meg például az előző 120 év történetét, amit nem kell bemutatnom. Két világháború, rendszerváltás és egyebek.

Iszonyat sok félelem és negatív érzés van jelen emiatt még mindig, amik hatással van rád. Téged akadályoz, téged befolyásol, neked árt. Lehet, hogy pont egy félelem miatt nem mersz vállalkozni, emiatt nem mersz fizetésemelést kérni, nem mersz gyermeket vállalni, pedig szeretnél és még sorolhatnám.

Rengeteg negatív lépést azért teszel meg, mert ott a félelem és gátol…

Úgy gondolod, kevés vagy ehhez egyedül? Szeretnél segítséget kapni félelmeid leküzdésében? Akkor ajánlom figyelmedbe a Theta Healing alaptanfolyamot, illetve a haladó tanfolyamot is.

Minél jobban megtanulod használni az elmédet, annál kevésbé leszel kiszolgáltatva neki. Annál kevésbé lesznek hatással rád a félelmek. Nem fognak többé akadályozni, mert már megtanultad őket kezelni.

És ha meglátod, hogy kezelhetőek, akkor ki is tudod iktatni őket.

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Forrás:

[1] https://adaa.org/about-adaa/press-room/facts-statistics

Kulcsszavak: félelem, szorongás, jelenben lenni, riogatás, önismeret.

Intenzív hálagyakorlat az év végére [évösszegző feladatok]

Intenzív hálagyakorlat az év végére [évösszegző feladatok]

 

Ebben a cikkben egy évösszegző leírást és egy hálagyakorlatot találsz, amit még érdemes az új év előtt elvégezned. Szeretném, ha újult erővel és lelkesedéssel kezdhetnéd el teleírni a tiszta lapodat, ezért osztom meg veled azokat a gyakorlatokat, amelyeket én is el szoktam végezni.

Emellett szeretnék néhány tanítást is átadni. Van egy sarkalatos pont a személyiségfejlesztésben, amellyel gyakran találkoztam ebben az évben. Ha erre figyelsz, biztosan óriási előrelépésekre számíthatsz 2020-ban.

 

Ha ezen a ponton feladod, akkor minden hiába 

Idén az én életemben több olyan terület is volt, ahol óriási változások történtek. Ez ismét alátámasztotta azt, amit mindig mondok: ha folyamatosan és kitartóan csinálod, akkor óriási áttöréseket fogsz elérni.

Ehhez azonban idő kell.

Sokan jönnek hozzám azzal a problémával, hogy nem haladnak olyan gyorsan, mint szeretnének. Ha te is ezt érzed, akkor most jól figyelj! Ha rendszeresen fejleszted magadat az aktuális témádban, jársz tréningekre és tanfolyamokra, mégis azt érzed, hogy nem fejlődsz, annak a következő az oka: a háttérben folyamatosan bontogatod le a falakat, aminek nincs szemmel látható következménye.

Vagyis: kívülről nem változik semmi, ám belül folyamatosan tisztulnak az akadályok. Ezért érezheted azt, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan haladsz. Ez az a része a folyamatnak, ahol fel szokták adni, mert „nincs eredmény”.

Pedig van…

Ha eléred ezt a kritikus pontot, és folytatod az önmunkát és a személyiségfejlesztést, akkor egy iszonyat nagy robbanásra számíthatsz. Elképesztően rövid idő alatt fogsz óriásit fejlődni! Sugárhajtással indulsz meg előre. Tudom, mert én is átéltem idén ezt háromszor is.

 

Erre figyelj a sugárhajtású fejlődésnél 

Az első robbanásszerű fejlődésre nagyon nem voltam felkészülve. Elképesztő volt! Ugyanakkor rájöttem, hogy ez is hordoz magában némi veszélyt.

Mindannyian arra vágyunk, hogy változzon az életünk. Ez rendben is van! Ám, amikor megtörténik, akkor lehet, hogy megijedünk. Érezhetjük azt, hogy túl gyors a tempó és nem vagyunk felkészülve még ennyi újdonságra.

Ebben az időszakban érdemes a komfortzónán dolgozni, hiszen az új és a jó néha ezen kívül esik. Nemcsak az a lényeg, hogy elérd a fejlődést, hanem hogy meg is tartsd! Hiszen az új és a jó sokszor ismeretlen is. Az ismeretlen pedig ijesztő.

Hozzám gyakran járnak ezzel a problémával, ezért pontosan látom, min mennek keresztül az emberek.

Hálagyakorlat feladat

 

A hálagyakorlat és az én hálalistám 

A tapasztalati tanács ennyi lett volna, most pedig térjünk rá a hálagyakorlatra. Nyugodtan vegyél elő egy papírt vagy egy füzetet a következő gyakorlatokhoz. Az első feladat: írd össze, mely életterületeiden érted el a legnagyobb változást.

Leírtam ide a saját fejlődésemet, hogy pontosan el tudd végezni a feladatot. Nekem egy nagyon izgalmas és intenzív évem volt. Összesen három olyan területet tudok kiemelni, ahol óriási változásokat értem el.

Az egyik az örökölt családi minták. Az oldalon elérhető tanfolyamok és tréningek tartalmazzák az én felismeréseimet és tapasztalataimat is. Ha régóta követsz, tudod, hogy én nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati tudást is átadom, mégpedig úgy, hogy a saját tapasztalataimat forgatom bele a tréningekbe.

A másik téma, amely hangsúlyos volt az évben, a cégfejlesztés. Sokat kellett tanulnom, ugyanakkor megvolt az előrelépés. Két új munkatárssal is bővült a cég, emellett új alvállalkozók is segítik a munkánkat. Óriási növekedés ment végbe ebben az évben a cégben, és azt látom, hogy ez még csak a kezdet.

A harmadik téma pedig a nőiesség volt. Hozzám a kezdetektől fogva járnak nőiesség, párkapcsolat, gyermekáldás témával, idén azonban még inkább megsokszorozódott ez a szám. Ezért döntöttem úgy, hogy beleállok ebbe a témába és létrehozom a tréningeket.

 

Hálagyakorlat feladat 

Amikor visszanézel az életedre, elkezded meglátni a különböző mozaikdarabokat. Rájössz, hogy hova vezetett egy-egy eset, minek miért kellett megtörténnie, miket tudsz a jelenben hasznosítani.

Ezért tartom fontosnak az évösszegző gyakorlatokat. Illetve azért is, mert így meglátod, mennyi mindent értél el – olyan dolgok is a felszínre kerülhetnek, amelyeket már rég elfelejtettél, pedig fontosak.

Így a második feladat, hogy készítsd el a 2019-es hálalistádat! Vedd sorra, mennyi mindenért lehetsz hálás ebben az évben.

Íme az én listám:

  • Hálás vagyok a könyvemért, hiszen a megjelenésével egy óriási álmom valósult meg. Ez tökéletes lehetőség arra, hogy elkezdhesd a személyiségfejlesztést otthonról is.
  • Hálás vagyok azért a sok fejlődésért, amit idén megtapasztalhattam – minden életterületen. Rengeteget tanultam és örülök, hogy ezáltal ennyivel többet át tudok adni neked is!
  • Hálás vagyok azért, hogy dolgozol magadon és hogy ennyire fontos számodra a személyiségfejlesztés.
  • Hálás vagyok a visszajelzésedért, mert nekem ez adja a benzint. Vannak olyan időszakok, amikor nem kapok visszajelzéseket. Ilyenkor mindig érzem magamon, hogy nem vagyok olyan motivált. Szóval arra biztatlak, hogy küldj bátran visszajelzést!
  • Továbbá hálás vagyok azokért a változásokért, amelyek idén történtek az ügyfeleimnél: a babákért, akik az önmunkának köszönhetően fogantak meg, azért, hogy rengetegen megtalálták az igazi hivatásukat, a párkapcsolatokért, amelyek végül összejöttek.
  • Hálás vagyok, hogy végigkísérhetlek ezen az úton!
  • Hálás vagyok azokért a tanfolyamokért is, amelyekre eljutottam és az utazásokért, hiszen gyönyörű tájakat láttam és fedezhettem fel.

Most te jössz! Te miért vagy hálás? Mi mindent értél el ebben az évben? Akár a negatív dolgokért is köszönetet mondhatsz, hiszen azokból is tudtál tanulni. Meg fogod látni, mennyire mozgalmas volt az éved és mennyi tapasztalatot gyűjtöttél össze.

Ha kész vagy ezzel a feladattal, akkor jöhet az utolsó: írd össze, milyen célokat akarsz elérni 2020-ban! Persze ennyi nem elég, ahhoz, hogy megvalósuljon, tenni is kell!

Ezért érdemes transzformálnod az életed és ebben segítek Neked a 90 napos mentor programmal!
Hogy miről szól a mentor program?

Kattints ide.

További fejlődésre van lehetőséged  a Youtube-csatornámon  lévő ingyenes videókkal és a weboldalon  olvasható blogbejegyzésekkel  is.

Sőt, jövőre újabb tanfolyamokkal és tréningekkel készülök, hogy még inkább támogathassalak, ezért érdemes figyelned az eseménynaptárat. Remélem, 2020-ban is találkozunk a programjaim valamelyikén.

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Mi akadályozza a bőséget az életedben?

Az új év hajnala van. Ismét kaptunk 365 új lehetőséget. Hogy mihez kezdünk vele? Az csakis rajtunk múlik. Mivel épp most kezded teleírni a tiszta lapjaidat, arra gondoltam, hogy ideje beszélnünk a bőségről. Szeretném, ha az új évben nem akadályozná semmi a bőség áramlását az életedbe.

Ehhez hoztam neked egy kis segítséget. Tudniillik a bőség pont az a téma, amelyre nagyon sok minden hatással van.

Nézzük meg ezeket!

 

A bőség és az örököld családminták 

2019-ben az örökölt családminták rendkívül fókuszban voltak. Kristálytisztán látható a szülők felelőssége és úgynevezett hatalma ebben a témában is. Mit értek ez alatt? Azt, hogy ha a szüleid nem voltak jó viszonyban a pénzzel, akkor benned, vagyis a gyermekükben sem fog kialakulni pozitív szemlélet.

Gondold végig, milyen kapcsolatban állnak vagy álltak a szüleid a pénzzel. Volt nekik, de mindig elfolyt? Sosem tudták beosztani? Netán szegénysorból származtak? Gondként tekintettek a pénzre?

Talán neked is ismerősek azok a megjegyzések, hogy a pénzzel mindig csak a baj van, meg hogy a pénzzel gond jár és még sorolhatnám. Én gyakran hallottam ezeket, nemcsak a szüleimtől, hanem az ügyfeleimtől is. Ha sokszor találkoztál ezzel gyerekként, valószínűleg te is hasonló módon gondolkodsz.

 

A bőség és a saját negatív tapasztalataid 

Érdemes végignézned az életedet és megfigyelni, milyen tapasztalatokat gyűjtöttél össze a pénzzel kapcsolatban. Lehet, hogy fölvettél egy hitelt, amit nem tudtál visszafizetni. Talán elvesztettél valamit vagy rá kellett fizetned valamire. Vagy megvettél valamit, de a másik boltban sokkal olcsóbb lett volna, és mikor megláttad, azonnal bosszús lettél.

Vannak a fejedben ilyen élmények? Ez is okozhat csalódást és keserűséget, esetleg elátkozhattad a pénzt gondolatban, ami szintén nem viszi pozitív irányba a történetet. „Az az átkozott pénz!” – szokták mondani, ugyebár.

A bőség és a saját negatív tapasztalataid

 

A bőség és a társadalmi hiedelmek 

Érdemes beszélni továbbá a társadalmi nyomásról is, amelyek a bőséget érintik. Biztosan te is találkoztál már ilyesmivel, akár a médiában, akár a szomszéd néni szájából hallottad. Mondok néhány példát, és rögtön meg fogod érteni: Magyarországon nehéz megélni, Magyarországon mit lehet és mit nem lehet, Magyarországon nehéz a vállalkozók helyzete, itthon nem támogatják ezt és azt.

Ezek is folyamatosan korlátoznak bennünket úgy, hogy fogalmunk sincs róla. Aztán beszélhetünk a családról és a munkahelyi környezetről is, ahol további negatív gondolatformákat szedhetünk magunkra.

 

Feladat otthonra bőség témában 

Készültem neked néhány kérdéssel, amelyek segítségével rálelhetsz az alapvető problémára. Ha megpróbálsz tiszta szívből és őszintén válaszolni, akkor meg fogod látni, hol van a legnagyobb akadály.

Íme a kérdések:

Milyen a kapcsolatod a pénzzel? Mi jut először eszedbe, ha meghallod?

A szüleid gazdagok vagy szegények voltak? Ha az utóbbi, ott biztosan van min dolgozni.

Te gond nélkül élsz vagy folyton idegeskedned kell a pénz miatt, mert nincs elég? Ha az utóbbi, biztosan van min dolgoznod.

Érdemes megemlíteni, hogy ha jelenleg nincs problémád a pénzzel, akkor sem biztos, hogy minden rendben van. Attól még lehetnek benned olyan hitrendszerek, amelyek létezéséről fogalmad sincs.

Van gyermeked? Ő hogyan bánik a pénzzel? A gyerek egy kristálytiszta tükör a szülőnek. Pontosan megláthatja, hogy mit adott át.

Mennyire bánsz bőkezűen a pénzzel? Adakozol, adsz a rászorulóknak? Milyen érzésed van ezzel kapcsolatban?

Elgondolkodhatsz azon, hogy mi lenne, ha elvesztenéd azt, ami számodra a vagyont jelenti. Legyen az ház, autó, anyagi javak stb. Melyik lenne a legfájdalmasabb?

 

Bőség tréning, ha dobbantani akarsz 

Minden év januárjában szoktam tartani Bőség teremtő tréninget, hogy megalapozzuk az új évet. Ez idén sem lesz másképp. Tudni kell továbbá, hogy minden évben újdonságokkal készülök a résztvevőknek. Idén az igazságon lesz a hangsúly.

Bár furcsán hangzik, de az emberek nagyon sokszor hazudnak maguknak. Nem tudatosan teszik, ez egy egyszerű pszichológiai dolog, viszont pont ezért nehéz egyedül fejlődni.

A tréningen először megnézzük, hogy kinek mit jelent a bőség, ki mit akar elérni. Írunk egy kívánságlistát – ez a feladat mindig van –, amit nagyon szoktak imádni, mert visszaidézi a gyermekkort, amikor még hittünk a csodákban. Ezután elkezdjük megvizsgálni, hogy valóban ezt akarod-e vagy talán mégsem.

Nem mindegy, hogy tényleg tiszta szívből írtad azt a listát vagy valamilyen családi, esetleg társadalmi elvárás alapján. Mert mindkét út járható, és az emberek gyakran az utóbbin sétálgatnak – teljesen tudattalanul.

Miután megvannak a tiszta célok, utána elkezdünk dolgozni a blokkok oldásán és a hitrendszerek eltörlésén. Ennek köszönhetően végre a saját kezedbe veheted az életed irányítását és nem leszel kiszolgáltatva mások akaratának, elnyomásának és elvárásának. Teremtsd meg a bőséget az életedben!

Keresed az igazi utad, vagy éppen megvalósítanád a nagy álmaidat?
Ebben segítek Neked a 90 napos mentor programmal!
Hogy miről szól a mentor program?

Kattints ide.

Szeretettel várlak 2020. január 19-én, vasárnap a Bőség teremtő napon! 

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Nőiesség a vállalkozásban: az anya, a nő, a vállalkozó egyensúlya

Nőiesség a vállalkozásban

Nőiesség a vállalkozásban: az anya, a nő, a vállalkozó egyensúlya

 

Minden nőnek foglalkoznia kellene a nőiesség témájával.

Minden nőnek…

Ám a vállalkozónőknek különösen, hiszen vállalkozást építeni alapvetően férfiminőség. Vagyis férfias tulajdonságok kellenek ahhoz, hogy működtetni tudjuk – amivel nincsen semmi baj.

Viszont sok olyan vállalkozónővel dolgoztam már együtt, akik azzal a problémával szembesültek, hogy hazaviszik ezt a mentalitást. A párjukkal vagy a férjükkel is elkezdenek férfiasan kommunikálni, férfiasan viselkedni.

De az is megeshet, hogy pont emiatt a férfimentalitás miatt nincs párkapcsolatuk.

Ismerős helyzet?

 

Mi okozza alapvetően a problémát a nőiességben? 

Mármint azon túl, hogy a legtöbb nőnek nincs jelen az életében a nőiesség…

Gondolj bele!

Nemcsak vállalkozónőként, hanem akár asszisztensként vagy banki alkalmazottként stb. is ki kell állnod olykor magadért, végig kell vinni egy adott projektet és még sorolhatnám. Ilyenkor teljesen más energiákat mozgósítasz, teljesen más minőséget élsz meg és működtetsz, mint amikor egy bújós és szerető feleség vagy barátnő vagy.

Arról nem beszélve, hogy sok nő a napi stressz és túlpörgés miatt egyszerűen nem tud átkapcsolni a női mivoltába. Benne marad a dolgozó nő vagyok vagy anya vagyok szerepbe. Túl sok a stressz, túl sok a feladat, túl sok a megfelelési kényszer, túl sok a társadalmi elvárás. Ezért a nők átalakulnak feladatlistával a fejükben szaladgáló robotokká.

Tudom, mert én is ilyen voltam…

Fejben örökké a feladatokat pipáltam…

Csakhogy a nőiesség nem erről szól!

Minden nőnek foglalkoznia kellene a nőiesség témájával

 

Ha nincs rendben a nőiesség, akkor… 

De a stressz, a megfelelési kényszer és a szerepekbe ragadás csak az érme egyik oldala. Hiszen az is probléma, hogy a nőknek nincsen meg a kellő tudásuk erről a témáról – önhibájukon kívül.

Ezért született meg ez a cikk is…

Hogy felnyissam a szemedet.

Hogy feltárjam előtted azt a tudást, amire szükséged van a fejlődéshez.

Hogy megélhesd végre a nőiességet, ami…

… egy tapasztalás. Egy energia. Egy létezési állapot. Valami, amire folyamatosan figyelned kell. Tudatosan időt kell szánnod arra, hogy elolvass egy blogbejegyzést, elmenj egy tanfolyamra  vagy egy workshopra, elolvasd a Hozd ki magadból a legjobb éned! című könyvemet, amelyben sokat írok a párkapcsolatokról és a nőiességről.

Ha nem figyelsz erre tudatosan, akkor ki fog csúszni az életed a kezedből.

Akkor nem leszel nőies.

És utána jönnek a következmények: tönkremegy a párkapcsolatod, sérül a nőiességed, rájössz, hogy nem vagy nő, nem tudod megélni a női energiákat, kialakulnak a női betegségek és még sorolhatnám.

Mi okozza alapvetően a problémát a nőiességben

 

A nőiesség áll az utolsó helyen 

A nő a család alapja.

Ha a nő kibillen, a család is kibillen.

Mert a férfi a nőből táplálkozik érzelmileg és energetikailag, ahogy a gyermek is. Csak körbe kell nézni a társadalomban. A nők nincsenek a helyükön, így nincs helyén a család és nincs helyén a társadalom sem.

Rólad már nem is beszélve, ugye?

Viszont annyira fáradt vagy és annyira minden bajod van már, hogy a nőiességed és a harmónia áll a legutolsó helyen. Már nem teszel bele energiát. Így tönkremegy a párkapcsolatod vagy nincs is, esetleg tönkremegy az egészséged…

…vagy nincs is!

Évek óta ezt látom…

Folyamatosan jönnek hozzám a nők és kérik a segítséget. Egyesével mindegyikőjüknek elmondtam ezeket a dolgokat, de ez rengeteg idő és energia. Ezért tartok ma már nőiesség tréningeket, programokat és ezért írok is a témában.

És ezért kérlek, hogy légy tudatos!

Önmagadra…

A nőiességedre…

Ha elkezdesz e szerint élni, meg fogod látni az eredményét. Az a nő, aki a nőiességét éli, az a párkapcsolatában és a munkájában is sikeressé válik. Mert a helyén van. Mert önmaga.

 

Szeretnéd tudni, hogyan egyensúlyozz a munka és a magánélet között? Hogyan legyél igazi nő a 21. században? Akkor gyere, csatlakozz hozzánk a Nőiesség tréningen  december 7. és 8. között.

 

Sok sikert és kitartást kívánok az önmunkához!

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Akadályok

Hol rontja el a legtöbb vállalkozónő?

Sok vállalkozónő esik bele abba a hibába, hogy azt hiszi, csettintésre jönnek az eredmények. A fejébe veszi, hogy segíteni akar másokon vagy mindössze be akarja indítani a bizniszét, hogy ebből gazdagodjon meg, de itt véget is ér a történet.

Nem jönnek az ügyfelek…

Nincs bevétel…

Nem mozdul semerre a vállalkozás…

Azt kérdezik: miért?

Több oka is lehet annak, hogy nem sikerül – és ezt leginkább az alapoknál, illetve azok hiányánál kell keresni.

 

Háromgyerekes anyukából vállalkozónő

Viki esete nem egyedi. Pont ezért tudom a története elmesélésével olyan jól láttatni, hol hibáznak a vállalkozók és vállalkozónők.

A háromgyermekes édesanya elvégezte az alap-, majd a haladó tanfolyamot és úgy döntött: Theta Healing konzulens lesz. Csináltatott magának weboldalt, beleölt egy csomó pénzt és… nem történt semmi.

Nem jöttek az ügyfelek…

Nem volt bevétele…

Egyszerűen nem ment…

Miért?

 

Mi akadályozta Vikit?

Kezdjük azzal, hogy nem volt meg sem a kellő tudás, sem a kellő tapasztalat, amivel elindulhatott volna. Egy alap- és egy haladó Theta Healing tanfolyam elvégzésétől még nem lesz profi konzulens – de jó sem!

Viki úgy volt vele, hogy ha kész a weboldal, ha kiírja, hogy márpedig ő konzulens, akkor ömleni fognak az ügyfelek. Csakhogy ez nem így működik. Látható, hogy már az elején szükséges lett volna egy gondolkodásmódbeli változás.

De menjünk tovább…

Vikinél önbizalomszint?

Vállalkozó ismeretek?

Pénzügyi ismeretek?

Mind mínuszban…

A gyermekei miatt valójában nem is volt ideje a vállalkozásra, a párkapcsolata sem támogatta, sőt még céget sem alapított, feketén akarta csinálni a bizniszét. Tehát egy olyan közegből akart sikeres lenni, ami egyáltalán nem támogatta a sikert.

Megmondtam neki: először el kell gondolkodni, akarja-e egyáltalán ezt az egészet.

Ha akarja, akkor minden területet RENDBE KELL TENNI.

 

 

 

A vállalkozni vágyók nem gondolják át…

Rendszeresen dolgozom vállalkozókkal – nőkkel és férfiakkal egyaránt. Tapasztalatból tudom, hogy Viki esete gyakoribb, mint hinnéd. Az embereknek nincsenek meg az alapok: az önbizalom, az önismeret, a bőséggel való kapcsolat, vállalkozói ismeretek, pénzügyi ismeretek, tapasztalat és még sorolhatnám.

Ennek fényében hiába akarsz te egymillió forintot keresni havonta, ha van benned egy limitáló hitrendszer, ami azt mondja: havi 200 000, sem több, sem kevesebb. Így sosem lesz belőle egymillió. Vagyis: legalább két-három hónapig dolgozni kellene a bőségen, hogy ezek a negatív beidegződések rendbe legyenek téve.

Vikinél is voltak bőségblokkok, amelyeket elkezdtünk rendbe rakni az egyéni konzultációk során. Amióta együtt dolgozunk, elkezdtek csordogálni az ügyfelek. De még most sem vagyunk ott, ahol ő lenni szeretne.

Még messze a cél, de legalább Viki már látja, hogy ez egy folyamat…

Nem csettintésre lesz belőle jó szakember…

Nem egy másodperc törtrésze alatt, a semmiből indul be egy vállalkozás…

 

Kell az önbizalom és az önismeret

Enélkül nem fog menni.

De a bőségblokkok kioldása is alap.

Rendszeresen jönnek hozzám vállalkozók, segítők, multisok, tanárnők, kozmetikusok és még sorolhatnám, mert széles a paletta, azzal, hogy több bevételt vagy szabadidőt szeretnének. Mindkét esetben az önértékelésen és az önbizalmon szoktunk dolgozni.

Ahogy lépésről lépésre haladunk, úgy változik meg az egész életük minősége és nő folyamatosan a bevételük. Mert kioldjuk a bőségblokkokat, amelyek főként generációs és társadalmi szinten vannak jelen és akadályozzák őket.

Volt olyan ügyfelem, aki tízmillió forint plusz bevételt csinált magának, mert rendszeresen járt hozzám és ezeken a blokkokon dolgoztunk. Továbbá volt olyan marketinges ügyfelem is, aki azt mondta, hogy nélkülem nem tudja, hol lenne… de hogy nem lenne sikeres, az is biztos. Nála is az önbizalom és az önismeret fejlesztésén dolgoztunk.

Ám van még valami, amit megfigyeltem a vállalkozóknál…

Mivel tudják, hova akarnak eljutni, sokkal jobban és kitartóbban dolgoznak magukon. Beleteszik a munkát, mert látják maguk előtt a célt és tapasztalják az eredményeket. A változás pedig mind az életükben, mind a pénzügyeikben megfigyelhető.

 

 

Tedd rendbe az alapokat!

Ha csak egyetlen tanácsot adhatnék, ez lenne az. Első körben kezdj el az önismerettel és az önbizalommal foglalkozni: ismerd meg az erősségeidet, a gyengeségeidet, a képességeidet és tornászd fel az önértékelésedet, amennyire csak tudod.

Közben fektess időt a bőségbe is. Találd meg azokat a blokkokat, szólásokat, amelyeket gyakran hallottál gyermekként. Ezek a mai napig akadályoznak. Például: Nincs kolbászból a kerítés. Mindenért keményen meg kell dolgozni. A pénz nem a fán terem stb.

Éppen ezért tartom fontosnak, hogy foglalkozzunk a generációs és társadalmi szinten átvett bőség blokkok oldásával.

November 16. és 17. között lesz Bőség Tanfolyam  a Kolozsi Mariann Tréningközpontban. Gyere el! Várunk szeretettel.

Nekem is ezután a tanfolyam után indult el a minden és engedtem be az életembe a bőséget minden szinten. Ez 2013-ban volt, azóta folyamatosan haladok előre és lépek egyre magasabb szintekre a bőség megtapasztalásában az élet minden területén. Itt az idő, most rajtad a sor!

Ha pedig a vállalkozásodat szeretnéd felvirágoztatni vagy egy szabadabb és gazdagabb életet megteremteni magadnak, akkor kezdj el tájékozódni a vállalkozói lét iránt.

Hogyan lehetsz egyéni vállalkozó?
Hogyan lehet céged?
Megvan a szükséges tapasztalat, amivel el tudsz indulni?
Hogyan tudod még inkább fejleszteni magadat?
Van már mentorod?
Tagja vagy támogató közösségeknek?
Hogy állsz a marketinggel, a vállalkozói ismeretekkel és az eladással?

Ezek olyan kérdések, amelyekkel már el fogsz tudni indulni…

És ha kitartó leszel, a vállalkozásod virágozni fog!

Hamarosan indul egy online közösség a témában, ahol rengeteg segítséget, erőt és támogatást kaphatsz, és mindannyiunknak közös célunk lesz: egy boldogabb, szabadabb, gazdagabb élet megteremtése önmagunk és családunk számára.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához!

 

Szeretettel várlak bármelyik Neked tetsző tanfolyamomon,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat  találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.