Csakraharmonizálás – tippek és technikák a kiegyensúlyozott élethez!

 

“Nagyon fontos a megfelelő egyensúlyt megteremteni – mind a külsőt, mind a belsőt. De mind a külső, mind a belső a kemény munka után igényli a pihenést és a szabadságot.”

                                                                                                                                              Csernus Imre

A csakra meghatározása és működése

A csakra szó szanszkrit eredetű, kereket, korongot jelent. A csakra forog, ezáltal úgy néz ki, mint egy mozgó kerék. Az óramutató járásával megegyező irányba forog, ha a környezetből energiát vesz fel és ellenkező irányba, ha energiát ad le. A csakrák a testhez a különböző mirigyeken és idegdúcokon keresztül kapcsolódnak.

Az idegrendszeren keresztül látja el energiával és ez által információkkal a szerveket, végtagokat és a sejteket. Az ókori távol-keleti orvostudomány térképezte fel, 7 fő energiaközpont található az emberi testben, melyek a gerinc mentén helyezkednek el. Szoros kapcsolatban állnak a lelki folyamatokkal.

 

Ezen kívül számos mellékcsakra található a tesben, melyek közül a legjelentősebbek a két tenyér és a két talp közepén találhatók. Az  energia a gyökércsakrából kiindulva halad a koronacsakra irányába, mintegy összefüggő láncra fűzve azokat. Mivel mindegyik csakra a vele szomszédos csakrákon felül a test több pontjával – szervével – is kapcsolatban van, ez a kapcsolat alkotja a test és a lélek helyes működését.

Belátható, hogy ezek bármelyikének nem megfelelő működése – az elszenvedett energiahiány vagy többlet miatt –, felboríthatja az élet egyensúlyát, azaz betegségeket okozhat. Ha a csakra normálisan működik (vagyis az óramutató járásával megegyező irányba forog), akkor a csakra nyitott, így fel tudja venni a környezetből az energiát.

 

A csakraharmonizálás segít, hogy a mindennapi stresszt és zaklatottságot nyugalommá és higgadtsággá alakítsuk át. Tisztítja a tudatot, mély ellazulást, de ugyanakkor éberséget biztosít a meditációk során.

 

Gyökércsakra

Ez a csakra örvénylik a leglassabban.  Elsődleges feladata a földelés, a biztonság megteremtése. A fizikai biztonsággal, bizalommal áll kapcsolatban.

Ahhoz, hogy a gyökércsakra energiáját egészséges harmóniában tartsd, egészségesen kell táplálkozni, friss levegőn kell mozogni és rendszeresen meg kell tisztítani az egész életedet. A leggyakrabban fellépő érzelmi működési zavarok a gyökércsakrával kapcsolatban a félelmek, a depresszió, az alvászavarok.

 

  • Elhelyezkedése: gerincoszlop alsó vége: farokcsont, keresztcsont.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: mellékvese, csontok, csontváz, gerincoszlop, fogak, körmök, prosztata, nemi szervek, végbélnyílás, végbél, vastagbél, vér és sejtfelépítés, talp, láb.
  • Színe: vörös.
  • Leggyakrabban fellépő fizikai működési zavarok: aranyér, vesekő, magas- és alacsony vérnyomás, fogínygyulladás, hasmenés, székrekedés, izomgörcs, hideg végtagok, influenza, gerincproblémák, vizelési problémák.

Hasi csakra

Kicsit gyorsabban forog, mint az előző. A hasi csakra a párkapcsolattal, a szexualitással, a kreativitással, a táplálkozással és a fizikai erőnléttel van kapcsolatban.

 

Ha ez a csakra jól működik, akkor elősegíti azt, hogy szexuális és testi örömöt kapjunk, illetve adjunk át. Ha nem vagy elégedett a testeddel, stresszes vagy, akkor ez a csakra zsugorodni kezd, és szennyezetté válik. Emiatt fáradtságot és csüggedtséget érezhetsz.

Viszont ha túl sokat foglalkozol a testeddel, akkor túlméreteződik a csakra és szintén szennyezetté válik. A harmónia megteremtéséhez egyensúlyba kell hoznod a fizikai aktivitást. Ehhez jó kiindulópont lehet a jóga.

 

  • Elhelyezkedése: köldök és a farokcsont között félúton helyezkedik el.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: ivarmirigyek, petefészk, petevezeték, méh, hüvely, herék, herevezeték, hímvessző, vese, testfolyadékok.
  • Színe: ragyogó narancssárga
  • Érzelmi működési zavarok: orgazmusproblémák, kreativitás hiánya, étkezési problémák, párkapcsolati gondok.
  • Fizikai működési zavarok: gombás fertőzés, bélgörcsök, hajprobléma, menstruációs probléma, petefészek és here problémák, elhízás, impotencia.

Köldökcsakra

Gyorsabban forog, mint az előző kettő. Ehhez a csakrához intenzív érzések társulnak. Szenvedélyekről, haragról és az érzések feldolgozásáról van itt szó.

Megfelelő működés esetén boldognak, szabadnak érzed magad, optimista vagy, rendben van a munkád. A harmonizáláshoz a lelkeden kell dolgoznod, amihez bátran ajánlom a Theta Healing meditációs technikát.

 

  • Jelentése: ragyogó ékkő.
  • Elhelyezkedése: köldök és a szegycsont alja között.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: hasnyálmirigy, máj, lép, epehólyag, gyomor, nyelőcső, vékonybél, vastagbél, patkóbél, vakbél, féregnyúlvány, rekeszizom.
  • Színe: sárga
  • Blokk a csakrában: hisztéria, szadizmus, mazochizmus, dühkitörés, szégyenlősség, kisebbségi érzés, túlzott racionalizmus, hatalmi vágy, elégedetlenség, ingerültség, önbizalomhiány, félelem, kedvetlenség, bizonyításvágy, idegesség, sikertelenségérzet, irigység, maximalizmus.
  • A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: gyomorfekély, epepanaszok emésztési problémák, cukorbetegség, májbetegség, szemprobléma.

 

Szívcsakra

A 7 csakra középső tagja, mely az anyagi és a szellemi világ közötti híd. Hozzá kapcsolódik az együttérző és a feltétel nélküli szeretet, melynek jegyében elfogadunk másokat, de önmagunk teljes elfogadása is a szívcsakrával kezdődik.

A szívcsakra az a központ, amelyen keresztül szerethetsz. Minél nyitottabbá válik ez a központ, annál nagyobb lesz a képességed,, hogy önzetlenül szeress. Ha úgy érzed, a szívcsakrád nincs harmóniában, használj ehhez a csakrához való zenét, az majd a segítségedre lesz.

 

  • Jelentése: érintetlen, határtalan.
  • Elhelyezkedése: mellkas közepén, szívtájékon.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: csecsemőmirigy, szív, mellkas, mellüreg, tüdő.
  • Színe: zöld.
  • A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: szívbetegségek, magas vérnyomás, rák, immunrendszerrel kapcsolatos betegségek.
  • Érzelmi működési zavarok: asztma, ekcéma, rák, AIDS, szénanátha, szívpanaszok, autoimmun betegségek.

Torokcsakra

A torokcsakra a kommunikációval, a kreativitással, az önfegyelemmel és az önkifejezéssel áll kapcsolatban. Egyben a hallás központja is. Ha fejleszteni szeretnéd a torokcsakra működését, ajánlom figyelmedbe a kommunikációs tréningeket, vagy válassz egy kreatív hobbit.

 

  • Jelentése: megtisztulás.
  • Elhelyezkedése: toroknál, gégefőnél.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy, gége, nyak, állkapocs, garat, légcső, hörgők, tüdő, nyelőcső, száj, hangszálak.
  • Színe: kék.
  • A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: fülproblémák, asztma, köhögés, megfázás, mandulagyulladás, pajzsmirigy-probléma, sklerosis multiplex, szájszag, torokfájás, tüdőproblémák.
  • Érzelmi működési zavarok: önkifejezési problémák, fecsegés, dadogás.

Homlokcsakra

Az intuíció és a hatodik érzék szerve. Ez vezérli a koncentrációt és a meditatív képességeket. Ez a csakra lép életbe amikor hirtelen nagyszerű ötleted támad. A harmadik szem irányítja a nevetést is, ezért a homlokcsakra egyik legnagyobb feladata, hogy tudjunk nevetni magunkon.

Kreatív tevékenységgel és a Theta Healing meditációs technikával jól harmonizálható.

 

  • Jelentése: érteni, tudni.
  • Elhelyezkedése: két szemöldök között.
  • Színe: ibolya, liláskék.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: agyalapi mirigy, központi idegrendszer, agy, szem, orr, fül, kisagy.
  • A hozzá tartozó testrészekkel kapcsolatos zavarok: fejfájás, migrén, rövid- és távollátás.
  • Érzelmi működési zavarok: tanulási nehézségek, rémálmok.

Koronacsakra

A korona csakra szintjén elérhető a teljes szabadság, itt felelősséget vállalsz az  életedért és bízol a megérzéseidben.

 

  • Jelentése: ezerszeres.
  • Elhelyezkedése: fejtetőn.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: tobozmirigy, agy, koponya, szem.
  • Színe: fehér.
  • Hozzá tartozó szerv és testrész: Parkinson-kór, epilepszia, öngyikossági kísérlet, skizofrénia.
  • Érzelmi működési zavarok: Alzheimer-kór.

 

Mindenkinek javasolt rendszeresen foglalkozni saját magával és a csakrákkal is. Ezt úgy kell felfogni, mint az egészség megőrzését. A megelőzés és az egyensúly fenntartása sokkal fontosabb, mert a kialakult problémát már nehezebb helyrehozni. A csakraharmonizálás éppen ezért hatékony eszköz lehet az egyensúly fenntartására.

 

Ha tetszett, akkor oszd meg a közösségi oldalakon!