Ide vezet, ha nincs egyensúly a munkád és a magánéleted között

 

Tudod mennyi Magyarországon az átlagéletkor?

Körülbelül 76 év.

Vagyis van mondjuk – ha minden jól megy – 76 szép éved, hogy kiteljesedhess és valóra válthasd minden álmodat ezen a világon. Ez egy meglehetősen szép szám, nem igaz? A következő kis matekpélda után már nem így fogod látni.

 

1 nap = 24 óra

1 év = 8760 óra

76 év = 665 760 óra

 

És most engedj meg nekem egy kérdést: egy nap hány órát szánsz magadra? Hány órán keresztül csinálod azt, amit szeretsz? Egy? Netán kettő? A példa kedvéért számoljunk naponta átlagosan 2 órával.

1 év 365 nap.

Ha mindennap van átlagosan két órád magadra, az egy évben 730 óra. 76 évben pedig 55 480. Tudod, ez hány év, ha visszaosztod? Hozzávetőleg 6 év és 3 hónap.

Vagyis a 76 évből, amit átlagosan kaptál, hozzávetőleg mindössze 6 évet és három hónapot élsz igazán. Nyilván ez személyenként változó lehet, mi most egy nagy átlagot számoltunk.

Amikor szóba kerül a munka és a magánélet egyensúlya, akkor sokan csak legyintenek. „Magánélet? Az meg mi fán terem?”, „Majd akkor pihenek, ha már nem tudok dolgozni.”, „Előttem áll még az élet! Ráérek én még magammal foglalkozni.”.

Nem.

Az a helyzet, hogy nem érsz rá.

Hány évet akarsz ténylegesen élni – nem TÚLélni, hanem MEGélni – az életedből? Mondd, hányat? Beéred az átlagos hattal? Ha kevesebb, neked az is oké? Vagy szeretnéd minél följebb tornászni?

 

Munka és magánélet egyensúlya

 

Hol az egyensúly a munka és a magánélet között? 

 

Először talán úgy hangozhat, mintha ez két ellentétes dolog lenne. Pedig a munka ugyanúgy része az életnek, mint a család, a barátok, a hobbi, az énidő, stb. Neked csupán annyi a dolgod, hogy megtaláld a közöttük lévő egyensúlyt.

Ha az olyan könnyű lenne! Igaz?

Néha jóformán elképzelhetetlen, de muszáj időt szánnod magadra. Csak magadra. Hadd vegye át más egy darabig a terheid egy részét! – Ed McDonald 

Előbb vagy utóbb nem lesz más választásod. Üzenni fog a lelked, majd a tested is. Lesz az a pont, amikor már vagy a munkamániát vagy az egészségedet adod fel. Talán durván hangzik, de ez a helyzet.

 

Túl sok munka, túl sok stressz 

 

Depresszió.

Fásultság.

Kiégés.

Ismerősek ezek a szavak? Tudtad, hogy ezek leggyakoribb kiváltó oka a stressz ? Hogy nem azt az életet éled, amit szeretnél? Hogy nem azt a munkát végzet, amit neked szánt a sors? Hogy eltelt fölötted az idő, és még mindig nem találtad meg az életcélodat?

Régen az volt a sztenderd, hogy az emberek több évtizeden keresztül csak egy munkahelyen dolgoztak. Nem számított, mit akarnak. Eszükbe sem jutott ezzel foglalkozni. Ám azóta eltelt pár év, és a társadalom is változott.

Már számít, mi a fontos NEKED!

Már mondhatod azt egy olyan munkahelyen, amit ki nem állhatsz, hogy: VISZLÁT!

 

Mi a stressz következménye? 

 

Az idegesség és a szorongás károsítja a szívet és az érrendszert. Kialakulhat magas vérnyomás, megnövekedik a szenvedélybetegek száma, de akár migrén, fülzúgás, gyomorproblémák, mint az emésztőrendszeri gyulladás, puffadás vagy fekély is felléphetnek.

Továbbá: koncentrációs zavarok, álmatlanság, kóros fáradtság, izomgörcsök, hátfájás, fásultság, tomboló harag és feszültség, majd depresszió és kiégés is jelentkezhet. A legrosszabb pedig a korai halál. Még 76 éves kor előtt…

Biztos megéri az a sok munka?

Biztos nem akarsz az egyensúlyról beszélni?

 

Hol kezdd a változást?

 

Először is: légy reális! Értsd meg az igényeidet, a vágyaidat és építsd fel az életedet. Nem vagy robot. Még csak kilenc életed sincs, mint a macskáknak. Ideje, hogy döntést hozz, és a kezedbe vedd a saját életed minőségét.

Ez az első lépés: A DÖNTÉS

Enélkül nem fog menni.

A következő, hogy határokat állítasz magadnak. Tiszteld magadat annyira, hogy:

  • ha éhes vagy, akkor rendesen leülsz és megebédelsz. Nem futva kapod be, nem az autóban, nem a számítógép előtt ülve, hanem az asztalnál, a konyhában.
  • tartasz szünetet munka közben.
  • elmész a mosdóba, amikor kell.
  • megtartod a határokat.
  • időt szánsz a probléma felismerésére.
  • megengedd az énidőt.
  • segítséghez fordulj, ha egyedül nem megy.

 

Sean Covey idézete jutott az eszembe.

Egy favágó soha nem lehet annyira elfoglalva a fűrészeléssel, hogy ne érjen rá megélezni a fűrészt. Hasonlóképpen minket sem köthetnek le annyira a napi teendőink, hogy ne jusson időnk a megújulásra, a feltöltődésre. 

 

Szerintem ennél nem kell nagyobb tanulság.

Igenis fontos, hogy megtaláld, mi az, ami feltölt. Ha a család, akkor legyél velük többet. Ha a hobbid, akkor szánj rá több időt. Ha a párod, akkor szervezzetek közös programokat. Ha a meditáció, akkor meditálj, amikor csak tudsz. A lényeg: találd meg a kikapcsolódás legjobb módját.

Tudom, hogy fontos a munka.

De az egészséged még inkább az.

 

Találd meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

 

Hogyan tud segíteni a coaching? 

 

Egy coahcing folyamat során célzottan a problémára fókuszálunk. Megnézzük az igényeidet, a vágyaidat, hol vérezteted ki a hatékonyságodat, illetve hogyan lehet megteremteni az egyensúlyt.

Tudod, minél többet pihensz és minél inkább feltöltődsz, annál könnyebben fog menni a munka. Ellenben, ha hajszolod magadat, egyre rosszabb lesz.

 

Amint megtaláljuk a fő problémákat, rögtön elkezdhetünk dolgozni rajtuk – lépésről lépésre. Először mindig az alapoknál kezdjük a munkát. Értsd ezt úgy, hogy bár depresszióval vagy kiégéssel küzdesz, először az életminőségedet kell rendbe tennünk ahhoz, hogy rátérhessünk a kiégésre.

Sőt, rendszerint, ha dolgozunk az életminőségen, a testi és lelki problémák párhuzamosan szoktak rendbe jönni. Pont azért, mert megszüntetjük a kiváltó okot.

Emellett persze választhatod a life coaching tréninget is. Az itt elsajátított technikákat bármikor alkalmazhatod, ha úgy érzed:

  • megrekedtél.
  • akadályba ütköztél.
  • rossz lett a közérzeted.
  • kellene valami, ami felráz.
  • vagy szeretnél másoknak is segíteni megoldani a problémáikat.

 

Legyen szó a munkáról vagy a magánéletről, hiszen bármely területen alkalmazhatod a gyakorlatokat.

Na, mit mondasz?

Szeretnéd megsokszorosítani a MEGÉLT éveid számát? Akkor gyere, csatlakozz a life coaching csoporthoz! Ezen a képzésen mindig világmegváltó változások szoktak születni.

 

***

 

Amennyiben érdekel a személyiségfejlesztés, vagy mások segítése ezen az úton, vagy egyszerűen csak úgy érzed, hogy egy kis támogatásra van szükséged, akkor gyere el az ingyenes nyílt napra. Sőt, akkor is várlak szeretettel, ha bizonytalan vagy azzal kapcsolatban, hogy a tréningjeim neked valók-e. Ismerj meg személyesen, szívesen válaszolok a kérdéseidre is.

 

Emellett készültem Neked két AJÁNDÉKKAL:

Az egyik az 5 részes „A siker lépcsőfokai!” anyag, a másik pedig a 3 részes Theta Healing gyorstalpaló, az „Élj úgy, ahogy igazán szeretnél!”. Szerezd be mindkettőt!

 

Szép napot,

Mariann

 

***

Ha hasznos vagy figyelemfelkeltő lenne ez a cikk egy ismerősödnek, kérlek küldd el neki.

***

 

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárhoz.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.

 

 

Ha tetszett, akkor oszd meg a közösségi oldalakon!

Kolozsi Mariann
Kolozsi Mariann

2012 óta segítek ügyfeleim életvezetési problémáin Theta Healing® tanárként és Business Coachként. Ez idő alatt a módszereim számtalan különböző élethelyzetben segítettek. Lehetett szó akár egy szakítás utáni önbizalomválságról vagy egy cégvezetőt felemésztő stresszhelyzetről. Én a spirituális félrevezetések helyett egy valódi önismereten alapuló eszközt adok a kezedbe, amellyel felépíthetsz egy jobb életet.