fbpx

Kimerültél lelkileg? Képtelen vagy tartani a fókuszt az önfejlesztésben?

Fontos tudnod, hogy teljesen természetes, ha épp kimerültél, elvesztetted a motivációdat, enerválttá váltál lelkileg.

Tudod, mit tapasztaltam az elmúlt években? Azt, hogy az emberek többsége nagy lendülettel indul el az önfejlesztés vagy a vágyai útján. Ott a motiváció, az energia, ügyesen is csinálja, megy neki, eredményeket ér el, viszont egy idő után a lelkesedés alábbhagy.

Van, akinél ez pár hét, van, akinél pár hónap vagy év után következik be.

Valamiért elveszik a lelkesedés, az energia és az erő. Ismerős ez neked? Hiába van ott a cél, hiába szeretnél fókuszáltan tenni érte, hiába vágyod az eredményt, valamiért kifogyott belőled a szufla.

Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?

Ebben szeretnék a segítségedre lenni ezzel a bejegyzéssel. Mindenképp olvasd el, ha már voltál ilyen helyzetben, ha esetleg most vagy benne, de akkor is, ha még nem ismerős számodra, hiszen egy biztos tudással vértezheted fel magadat a jövőre nézve.


Elveszíteni a lendületet természetes


Fontos tudnod, hogy teljesen természetes, amit most élsz – ha épp kimerültél, elvesztetted a motivációdat, enerválttá váltál lelkileg. Mindenki belekerül egy idő után, átéli akár többször is.

De ez normális!

Egyszerűen elfogy az energiád a mindennapi küzdésben.

Ott a munka, a párkapcsolat, a család, a gyerekek, a napi ügyintézések, a jelentkező nehézségek, amelyek egy idő után elveszik a fókuszodat a célodtól.

A lényeg: tudd, miben vagy!

És persze azt is, hogy nincs veled semmi baj, nemcsak veled történik ilyesmi, hanem sok más emberrel is. Amikor az ember kimerült lelkileg, nehéz a fókuszt tartani, hiszen nem vagy annyira motivált.

Ez ellen azonban tehetsz!

Mutatom, hogyan!


Az önfejlesztés is olyan, mint egy régi mozdony


Képzelj el egy régi mozdonyt. Egy századeleji szerelvényt. Tudod, hogyan működött? Volt egy ember, aki a vonat indulásától egészen a végállomásig folyamatosan lapátolta a szenet a mozdonyba.

Igazából te is egy ilyen mozdony vagy. 🙂

A te életedben is elfogyhat a lelkesedés, a motiváció, az erő, az energia és a lelki erő, mint a vonat esetében a szén. Ha nem fókuszálsz a hajtóerődre, ha nem fordítasz rá időt, akkor egyszerűen „kifogy a lélektankod”.

A legnagyobb hiba: mindenki azt képzeli, hogy ez majd magától utántöltődik. De kérdem én: képes eljutni a célállomásig az a századeleji vonat, amibe nem lapátolják a szenet? Nem. Utántöltődik benne a szén? Nem. Magától ég benne a tűz? Nem.

Veled is így van!

A motiváltságot, az energiaszintet fenn kell tartani, nem fog magától újratöltődni! Az emberek ott hibáznak, hogy elfelejtik a szenet lapátolni folyamatosan a saját vonatjukba. Ezért a vonat megáll…

Ebben az esetben természetes, hogy feladod.

Én azonban arra biztatlak, hogy ragadd meg a szeneslapátot, és indítsd el a vonatodat! Csakis rajtad múlik, hogy célba érsz vagy sem.

Csakis rajtad múlik, hogy célba érsz vagy sem.


Test, lélek, szellem szintjén kell gondolkodnod


Tegyük fel, hogy szeretnél egy új párkapcsolatot.

Elmész ruhát venni, megcsináltatod a hajadat, közösségekbe jársz, tehát a fizikai szinten mindent megteszel, hogy megtaláld a párodat.

Ez szuper!

Ez is kell!

De mi a helyzet az önismerettel? Az érzelmeiddel? A múltad feldolgozásával? Sok olyan része van a vágyott célnak, amivel, ha nem foglalkozol, nem tud bejönni az eredmény. Az is lehet, hogy lesz egy kapcsolatod, de nem fog sokáig tartani, vagy nem lesz olyan minőségű.

Ez csak egyetlen példa volt, mondhattam volna egy új munkát, a vállalkozásod beindítását, gyermekvállalást vagy bármit.

A lényeg, hogy…

Érdemes holisztikusan, vagyis teljes egészében nézni a célodat.

Tehát a test, a lélek és a szellem szintjén is.


Miért fontos az értéklista?


Sokan nincsenek tisztában a saját értékrendjükkel. Te igen? Ha az értékrended szerint éled az életedet, akkor a nem várt helyzetekben is pontosan tudod, mit kell tenned, tudod priorizálni a dolgokat.

Mondok egy nagyon egyszerű példát.

Pár hete a családomban volt egy váratlan megbetegedés. Én tudtam, hogy a munka és a vállalkozás mellett számomra a család az elsődleges. Ez áll az értékrendszerem csúcsán. Ebből az következett, hogy a munkafolyamatok némiképp háttérbe szorultak egy időre.

Mert valamelyik szerettemnek szüksége volt rám.

Pontosan ezért fontos ismerned a saját prioritásodat, mert az életben mindig fognak jönni váratlan akadályok és helyzetek. És ha te nem tudod, mi áll az értéklistád csúcsán, akkor ide-oda fogsz kapkodni, szétfolysz és kiégsz.

Sok embernél látom azt, hogy azért nincs meg a fókusz, mert nem ismeri a saját értéklistáját. Belekap mindenbe, viszont az eredmények meg nem jönnek, vagy nagyon rosszak, nem minőségiek.

Épp azért, mert nincs meg a fókusz.


Fontos az önismeret is a fókusztartásban


A fókusztartásban nagy segítség, ha ismered önmagadat. Tudod, milyen motivációra van szükséged, mi akadályoz, hogyan reagálsz a hirtelen felmerülő akadályokra, miért adod fel a célodat stb.

Ezek nagyon fontos önismereti kérdések.

Önfejlesztéssel pedig szépen lehet csiszolni ezeket a területeket. Például, ha te tudod, hogy stresszel és szorongással reagálsz a hirtelen felmerülő akadályokra, ezen érdemes dolgoznod.

Illetve van itt még valami.

Az önismerethez és az önfejlesztéshez a gyermekkori traumák, iskolai kudarcok ismerete is hozzátartozik. Ha van például egy negatív iskolai élményed, mert mondjuk egy tanulmányi versenybe mindent beleadtál, mégsem kaptál a végén semmit, az akadályozó élmény lehet.

Kemény munka = semmi eredmény.

Jó kis tanulság, igaz? Ha gyermekként ezt tetted magadévá, akkor az felnőttként nehézségeket gördíthet eléd.

Ha feldolgoznád ezeket a traumákat, sokkal könnyebben el tudnád érni a céljaidat.

Érdemes a meditáció, az önfejlesztés és a közösség felé fordulni a fókusztartás érdekében.


Egy közösség támogatásával a hátad mögött még könnyebb


A mai világban nehéz a fókusztartás. Több ügyféllel dolgoztam már ezen. Nehéz figyelni ekkora zajban: ott a média, a folyamatosan csöngő telefon, a beérkező emailek, a közösségi média és még sorolhatnám.

Brutális, ahogy a figyelmünket szétszakítják.

Érdemes a meditáció, az önfejlesztés és a közösség felé fordulni a fókusztartás érdekében. Tudom ajánlani neked a VIP Clubbot, hiszen itt minden héten foglalkozunk a céljainkkal. Minden héten megvizsgáljuk, ki miben lépett előre.

Támogatást, motivációt, inspirációt kapsz. Nem vagy egyedül! Nem vagy magadra hagyva a nehézségeiddel sem. Tartozhatsz valahová! 🙂

Ez egy nagy lelki pluszt tud adni.


Kérheted mentor támogatását is


Szuper, ha mentorhoz fordulsz segítségért egy ilyen helyzetben, mert ő kívülről lát téged. Ez lehet egy coach, egy terapeuta, vagy bárki. Én is foglalkozom mentoringgal, és nagyon szeretem látni, hogy pár kérdés vagy mondat is át tudja lendíteni az ügyfeleimet egy-egy akadályon.

Azt gondolom, mindenkinek, aki gyorsan akar haladni, szüksége van egy mentorra. Ez persze nem kötelező, viszont tény, hogy sokkal gördülékenyebben lehet fejlődni és fókuszáltan a célok felé haladni.

Bátran kérj segítséget, szívesen állok rendelkezésedre, mint mentor, és természetesen szeretettel várlak a VIP Clubban is! A közösség csak bizonyos időközönként van nyitva, nem lehet mindig csatlakozni.

Kattints ide, és kérj értesítést róla, mikor nyit legközelebb a club.

Szép napot!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Megosztás:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Szólj hozzá!

Ez a cikk is érdekelhet:

Párkapcsolat bármi áron? II. rész

A Párkapcsolat bármi áron? I. részét itt éred el! Meddig látjuk a meséket? Mindig az első randiig vagy az esküvőig, amit ráadásul úgy rendeznek meg, hogy a két fél nem