Stresszkezelés hatékonyan, gyakorlati módszerekkel

Ha rugalmas vagy és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből.

     – Andrew Matthews –

Mindennapi stressz

A stresszelmélet a Kanadában élő, magyar származású, Selye János nevéhez fűződik, aki 1964-ben “Az életünk és a stressz” néven kiadta az ezzel kapcsolatos könyvét. A stressz kifejezés eredetileg egy fizikai folyamat és a szervezet a külső ingerekre adott reakcióját jelenti. Elsődlegesen ez a reakció nem negatívként funkcionál, hiszen egy természetes jelenségről van szó, ami elősegíti, hogy a veszély észlelésével a szervezet több adrenalint termeljen, és az adott helyzetben könnyebb legyen a menekülés.

Hosszútávon azonban ez nem fenntartható, hiszen az emberi test nem élhet állandóan válsághelyzetben. Selye János munkássága által a stressz kifejezés mindennapossá vált, realizálódott, és …káros hatásai végigkísérik a modern, rohanó életmódot.

A stressz tünetei és következményei

Mivel a szervezet minden egyes stresszes szituációt fizikai veszélynek érzékeli, ezzel egyenértékű válaszreakciót ad. Feltételezi, hogy életveszély áll fenn, ezért az adrenalin termelésével arra ösztönzi az embert, hogy menekülőre fogja. Ehhez nagyobb mértékű fizikai teljesítményre van szükség, ezért általánosságban megnöveli a szívverést, megemeli a vérnyomást és megjelenik az izzadás is. Ezek az alapvető tünetek hosszútávon komolyabb elváltozásokat, megbetegedéseket okozhatnak.

Megjelenhet a krónikus vérnyomás növekedése, a szenvedélybetegségek, a szívritmuszavar, a migrén, a fülzúgás, a hasmenés vagy egyéb rossz emésztéssel kapcsolatos betegségek. A stressz ugyanúgy hatással lehet a mentális egészségre.  Az aggódás, az álmatlanság, a depresszió, a koncentrációs és szexuális nehézségek mind-mind következményei lehetnek a stresszes életnek, de ugyanúgy a kiégés is.  Továbbá vannak olyan orvosi problémák, aminek többé-kevésbé közvetlen okozója a stressz. Ez leginkább a szív- és érrendszeri megbetegedéseknél jelentkezik, és ezekből a statisztikai adatokból adódóan a stressz vezető haláloknak számít a nyugati társadalmakban.

A stressz a helyzettől adódóan lehet jó vagy rossz

A jó változata rövid ideig tart, és legyen szó fizikai krízisről vagy csak számodra fontos eseményről, segít abban, hogy kihozhasd magadból a legtöbbet. Felpörget, koncentrálttá tesz, és csakis a fizikumra van hatással, mentális folyamatokba nem kavar bele.

Ezzel szemben a negatív stressz a testi folyamatok mellett a mentális egészséget és az érzelmeket is befolyásolja, ami az egészségügyi gondok mellett a közérzetedet is megváltoztatja, és problémákat okozhat a környezetedben. A szervezetben mindkét esetben stresszhormonok termelődnek, ezek növelik meg a vérnyomást és a pulzust, összehúzzák az ereket.

Milyen lelki tényezők okozzák valójában a stresszt?

Az orvosi tény, hogy a stressz jelenléte természetes folyamat, ami krízishelyzetben a segítségünkre lehet, azonban hosszú távon ez az állapot nem fenntartható. Ilyenkor általában nem is merül fel, hogy vajon mi lehet a kiváltó ok. Azonban, amikor a stressz már a mentális egészséggel játszik és a mindennapok részévé vált, úgy már mindenképp érdemes és kell kiváltó tényezőt, okot keresni.

Stresszkezelés

Ilyenkor magadba kell nézni, és fel kell ismerni, miért stresszelsz valójában. Próbáld azt megválaszolni, hogy mégis mi az alapja a kialakult helyzetnek, és miért érzed magad leterhelve és cselekvésképtelenül. Erre megfelelő módszer lehet a Theta Healing meditációs technika, aminek segítségével lehetőséged van megtapasztalni az ásás módszerét.

Ez leginkább a beléd táplált hitrendszerek feltárására alkalmas. A hitrendszerek negatív kódként futnak mindenkiben és akár tudatosan, akár tudattalanul, de gátolnak téged a céljaid elérésében és a harmonikus élet megteremtésében. A Theta Healing alaptanfolyam keretein belül könnyen elsajátíthatod, amit aztán saját magadon folyamatosan gyakorolhatsz és alkalmazhatsz.

A hatékony stresszkezelés pozitív hatásai

A hatékony stresszkezelés elengedhetetlen a mai rohanó világban. Úgy vélem, sok problémánk megoldódna a világban, ha az emberek egyrészt kevesebb stresszt tapasztalnának meg, másrészt pedig jobban kezelnék azt. A hatékonyságot nem csak akkor kell fenntartani, ha éppen nehezen fennálló helyzetet élsz meg, hanem prevenció céljából is be kell vetni.

Ha hosszú távon is foglalkozol a stressz kezelésével, idővel nyugodtabb és egészségesebb leszel. Az életedbe belép a harmónia, és úgy érzed, a stresszel eltöltött órák hirtelen felszabadulnak és azt tapasztalod majd, hogy lesz időd olyan dolgokra, amelyekre eddig nem volt.

Talán most még elképzelni sem tudod, milyen újra stressz nélküli életet élni, hiszen minden energiádat lefoglalja a szorongás és az aggódás. Pedig ennek nem szabadna így lennie. A rossz közérzet, a kellemetlen életminőség nem csak rád van hatással, hanem a környezetedre, a családodra és a barátaidra.

Még a legkisebb gyerekek is képesek érzékelni a felnőtteket érintő stresszt és depressziót, aminek megtapasztalása érzelmi síkon negatívan érinti őket. Ha folyamatosan igyekszel csökkenteni a stresszt az életedben, idővel a személyes kapcsolatokban tapasztalható feszültség enyhülni fog, és nem kell aggódnod miattuk. Természetesen nem fog az összes gondod megoldódni, de sokkal könnyebben fogod tudni kezelni a felmerülő helyzeteket.

A legfontosabb elem a stresszkezelésben: a tudatosság

A hatékony stresszkezelés igazi ereje a tudatosságban keresendő. A folyamat állandó gyakorlást igényel. Ha komolyan belevágsz, nulladik lépésként ismerd fel és konkrétan határozd meg a stressz valódi formáját. Amíg nem tudatosítod magadban ezeket, akkor nem fogod tudni igazán feltárni, hogy mitől vannak a rosszulléteid vagy miért áll fenn a dekoncentráció. Ha pedig ezt nem rendezed le magadban, bármilyen megoldással is állj elő, az nem fog eredményeket hozni, ugyanis így csak véletlenszerűen próbálkozol, nem pedig valódi problémákra összpontosítasz.  Ha például konkrét próbatétel előtt állsz, mint felelés, prezentáció vagy államvizsga, arra otthon tudsz tudatosan készülni és idővel olyan magabiztosságot építesz ki ezzel magadnak, aminek köszönhetően a stresszfolyamat nem hátráltató, hanem inspiráló hatású lesz.

Az érzelmi állapot egy ingoványos talajnak tűnhet, de a megfelelő technikáknak köszönhetően kevésbé válsz majd fogékonnyá a stresszre. Ez az érzelmi megerősödés megmutatkozik majd a kapcsolataidban is, és könnyen észre fogod venni, ha valamilyen stresszes szituációt máson akarsz levezetni.

A külső problémák nagy része belső konfliktuson alapul, amit saját magaddal kell lerendezned. Ha tudatosan koncentrálsz a személyiségedre és az önfejlesztésre, látványos eredményt érhetsz el, amit nehéz helyzetekben azonnal észreveszel majd. Egy bizonyos személy halálára, súlyos betegségekre, kapuzárási pánikra idővel hatékonyan felkészítheted magad, az előtted álló helyzetet sokkal könnyebben megoldod majd, illetve azt előnyként tapasztalod meg, hogy a kellemetlen esemény kevésbé lesz rád hatással.

Gyakorlati technikák

A megfelelő stresszkezeléssel kapcsolatban nem létezik örök igazság, mindenkinek más válik be, sőt még az is előfordulhat, hogy az, ami eddig nálad régen működött, az idő múlásával és a helyzet alakulásával már nem hozza az eredményeket. Ez teljesen természetes folyamat, ne ess kétségbe miatta, csak másik bevált megoldást kell újra keresned.

Kezdésnek érdemes megpróbálkoznod a rendszeres testmozgással. Nem kell olyat választani, ami túlzottan megerőltető, a lényeg, hogy olyat keress, ami kellemesen átmozgat és még kedveled is. A rendszeres edzésnél elcsendesülnek a gondolataid, a tested elfárad. Ezeknek köszönhetően az alvás is könnyebb lesz számodra.

Az aktív pihenés is hasonló hatást tud elérni. Próbálj meg időt szakítani a kedvenc hobbidra vagy fedezz fel egy újat és mélyedj el benne. Az új ismeretek frissen tartják az elmédet, segítségével fejlődhet a személyiséged, és ráadásul produktívnak fogod magad érezni.

A gondolkodásod, a hozzáállásod megváltoztatásával sokat tehetsz önmagadért. Próbálj távolságot tartani a felmerülő problémától és ne éld bele magad túlzottan. A túlgondolás a legtöbb esetben felesleges, csupán időt és energiát pazarolsz rá. Ha gyors megoldásra van szükséged, használd az irányított légzést. A hiperventilláció egy ördögi kör eleje, ha egyszer belekezdesz, nehezen tudod abbahagyni, és az ezzel kapcsolatos tünetek csak erősödnek. Helyette inkább lélegezz mélyen, az orron keresztül.

A stressz ellen a Theta Healing meditációs technikával

A Theta Healing meditációs technika az egyik kedvencem a felmerülő személyes problémák megoldására. Segítségével legyőzheted a 21. század népbetegségeit, így végre te irányíthatod a stresszt, a párkapcsolati nehézségeket és a lelki eredeti problémákat.

A gyakori fáradtság és a dekoncentráció egyike a mai rohanó világ által okozott kellemetlenségeknek. Sajnos erre nem igazán kínálnak kézzelfogható segítséget, pedig a probléma az egész fejlett világ területét érinti. A világszerte elismert technika alapja a théta agyhullámot hasznosító meditáció, amely során meg tudod változtatni a tudatalattiban található gondolataidat, érzéseidet.

A módszer abból az elgondolásból született meg, hogy a tetteink és a céljaink nagy részét az érzelmeink és a hitrendszereink határozzák meg. Mivel képes felkutatni a probléma valódi forrását, alkalmazásával enyhíthető a stressz, a szorongás.

A Theta Healing a fentebb említett ásási technika mellett az önismeretben is nagy szerepet játszik. Ez annak az alapja, hogy nagyon hamar képes legyél átlátni, miért kerültél az adott kellemetlen helyzetbe és milyen módszerek segítségével csökkentsd annak negatív hatásait. Szinte ösztönösen érezni fogod, hogy számodra melyek a legjobb stresszkezelési technikák. Ha már ezek megvannak, nem marad más hátra, mint aktívan gyakorolni, alkalmazni ezeket, mert segítségükkel az életminőséged nagy mértékben javítható.

A mai rohanó világban a stressztől szinte mindenki szenved, még akkor is, ha nem vallja be. Nem csak a mentális állapotra, de a fizikai egészségre is hatással van, és a hosszútávú fennállása akár komolyabb problémák okozója lehet. A fejlett társadalmakban a túlzott stressz az egyik vezető halálok, mivel az állandó idegesség és szorongás befolyásolja a szív- és érrendszeri funkciók működését. Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezzel tudatosan foglalkozz, mert ha nem teszed, drasztikusan romlani fog az életminőséged, tönkremennek a társas kapcsolataid, és idővel a koncentráltságodon és a motiváltságodon is észreveszed a negatív befolyását. Az önismeret és a kísérletezés segítségével találd meg a számodra ideális rutint, ami képes mérsékelni az életedben található stressz mennyiségét.

 

Ha Te is szeretnéd csökkenteni a rád nehezedő stressz negatív hatásait, helyrehozni az életed valamely területét és kíváncsi vagy esettanulmányokra, sikertörténetre, akkor kövesd a cikkeimet,

és ha rögtön szeretnél a tettek mezejére lépni, akkor tarts velünk a következő alaptanfolyamon!

Szeretettel várlak!

Mariann

 

***


Megköszönöm, ha megosztod ezt a posztot, hogy másokhoz is elérjen és segíthessen nekik, és ha elindított benned egy gondolatot, érzést, megírod kommentben.

 

Szeretnél videós/podcast (hang) beszámolót a képzésről?
Ha igen, írj kommentben egy IGEN-t.

 

***

Várlak szeretettel bármelyik következő eseményen!

Itt találod az eseménynaptárat. Katt ide és nézd meg milyen képzéseim lesznek mostanában:

Eseménynaptár

Szeretnéd kipróbálni, mielőtt megtanulod? Díjmentes Nyílt napunkon megteheted:

Nyílt Nap

A Life coaching tanfolyamon pedig elsajátíthatod, hogyan segíts másokon:

Life Coaching tanfolyam

 

Ha tetszett, akkor oszd meg a közösségi oldalakon!