fbpx

Inkább védekezz a pletyka ellen, mint csináld! Mondom, miért

A pletyka egy negatív energia

A pletyka olyan, mint a levegő: mindenhol ott van. Leegyszerűsítve azt hívjuk pletykának, amikor nincs velünk az illető, mi pedig kibeszéljük őt több szem között. Aztán ezt elmondjuk másoknak.

Számít, hogy van-e valóságalapja a pletykának?

Nem, nem számít…

Számít, hogy talán megbántasz vele valakit?

Nem, általában nem számít…

A pletyka nemcsak másokban tehet kárt lelkileg, hanem benned is: rossz hatással lesz az életminőségedre. Úgy mérgez, hogy észre sem veszed. Úgy szívja le az energiádat, hogy egyszer csak arra eszmélsz, fáradt vagy. Kimerültél. Valami nincs rendben.

Pontosan ezért mondom: inkább védekezz a pletyka ellen, mint csináld.

Miért nem jó, ha pletykálkodsz?

Az energiát elviszed máshová. Nem magaddal foglalkozol, nem az életeddel, nem az építkezéssel és fejlődéssel, hanem azzal, hogy Gizike mit csinál. Arról nem beszélve, hogy talán nem is igaz, mert te sem tudod biztosan, csak hallottad valakitől.

Sőt, megeshet, hogy a pletyka hátterében az áll, hogy valaki rosszat akar Gizikének. Mert irigy rá. Mert féltékeny. Ezért indított ellene egy lejárató hadjáratot, és a pletyka valójában egyáltalán nem igaz, mert Gizike egy jó ember.

Egy olyan ember, aki szenved attól a sok zagyvaságtól, amit terjesztenek róla. Gyakran olyan súlyos az eset, hogy már mobbingról beszélünk.

Ez egy olyan pszichológiai terror, amely folyamatosan ismétlődik, legalább egyszer egy héten, és minimum fél éven keresztül tart. A célja lehet egy vagy több személy is. A mobbing mentális és fizikai megbetegedésekhez is vezethet.

Belegondoltál már ebbe, amikor Gizikéről beszélsz?

A pletyka egy negatív energia

Magadra és a többi emberre nézve is…

Aki pletykálkodik, az nem kelt bizalmat. Csak gondold végig! Ha Juli pletykál Giziről, akkor minden bizonnyal rólad is fog, ha nem vagy ott. Ez rád nézve nem túl pozitív.

A pletyka hatással lehet a kapcsolataidra, azok minőségére és a bizalomra is.

Tudom, hogy ez egy magyar társadalmi sajátosság, viszont a helyén kell tudnod kezelni. Én lebeszélnék mindenkit a pletykáról. Szerintem te is meg tudod ítélni, mi a jó neked és mi nem. A pletyka abszolút nem.

Ennek fényében pedig tudsz változtatni.

Amilyen társaságban az idődet töltöd, olyanná válsz

„Hogyan tartozzak pletyka nélkül egy csoportba?”

Ezt a kérdést nem egy ember tette már fel nekem. Én erre azt mondom: biztosan nem akarnék olyan közösségbe tartozni, ahol csak a pletyka köti össze az embereket.

Amilyen társaságban az idődet töltöd, te is olyanná válsz. Egy pletykás, negatív környezetben te is ilyen leszel. Erre azt szokták mondani, hogy „de én erős vagyok, ez nem hat rám”, ám sajnos ez nem igaz.

Nagyon is hat!

A pletyka elleni védekezés

Több okból is javaslom.

  • Ha szülő vagy, példát kell mutatnod. Hiszen a gyerek is ugyanazt fogja csinálni, mint te. Ezzel beindul egy negatív kör.
  • Leteszed ennek az energiának a terhét.
  • Sokkal kiegyensúlyozottabb és felszabadultabb lehetsz.
  • Nem leszel védtelen az energiavámpírok támadásaival szemben.
  • Ha kilépsz a negatív környezetből, új, pozitívabb emberekkel veheted magadat körbe.

A Theta Healing alaptanfolyam kiváló ugródeszka ehhez. A tanfolyam elvégzése után emelkedik a rezgésszinted, kevesebb dolog lesz már rád negatív hatással.

Tőlem úgy szoktak elmenni az emberek vasárnap, hogy fülig ér a szájuk, szinte repülnek, nagyon boldogok, elégedettek, hálásak és jókedvűek. Viszont ez az állapot nem tart örökké, folyamatosan dolgozni kell érte.

Hiszen jönnek a mindennapok, jön a munkahelyi környezet, ami talán kevésbé negatív, de az is lehet, hogy nagyon az. Ennek hatására pár nap vagy néhány hét alatt ez a pozitív és emelkedett állapot szépen elpárolog.

Viszont, ha alapvetően jó emberek, jó társaság vesz körül, akkor sokkal tovább kitarthat. Ehhez még többet ad hozzá, ha te otthon is gyakorlod a módszert és fordítasz magadra időt. Az igazi áttörés azonban a haladó tanfolyamon érhető el.

Egy bizonyos rezgésszinten a pletyka nem lesz rád hatással

Az alaptanfolyam az ugródeszka, ám itt az energetika még nem olyan erős. Nehéz fenntartani a jó állapotot a sok negatív hitrendszer és gondolat miatt. Viszont a Theta Healing haladó tanfolyam akkora lökést ad energiaszintben, hogy már nem lesz könnyű lehúzni.

Sokkal erősebb leszel, nő az önbizalmad, nő a rezgésszinted és ezáltal az életminőséged is. Olyan dolgokat is képes leszel megtenni önmagadért, amit azelőtt nem mertél.

Hadd meséljem el egy ügyfelem történetét.

Ő egy fiatal lány, akit nagyon negatív barátok vettek körbe. Elmondása szerint úgy érezte, hogy ki van szolgáltatva nekik. Így is volt. Emiatt nem tudott nemet mondani a találkozásokra.

A haladó tanfolyam után ért el olyan áttörést, hogy végre ki tudott lépni ebből a negatív környezetből. Ennek hihetetlenül örülök, mert azóta, mintha kicserélték volna! Kivirult, új barátai vannak és új életet kezdett.

A párja is azt mondta, hogy egy teljesen más ember lett, aminek ő is örül.

A pletyka elleni védekezés nem könnyű. Esélyed sincs, ha nem tudod, hogyan csináld. Ehhez nyújtok neked segítséget a Theta Healing alaptanfolyamon. Nem kell, hogy továbbra is olyan közösségben élj, amelynek elemi része a pletyka.

Akkor fog az életed minden szempontból elmozdulni a pozitív változás irányába, ha önmagad mellett döntesz. Remélem, csatlakozol hozzánk az alaptanfolyamon 2020. március 20. és 22 között.

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

5 tipp, hogyan szerezd vissza azt a lelki energiát, amit elszívtak tőled

A stressz, a szorongás, a panaszkodás, a negatív környezet, a beszólások, a megítélések mind-mind nagyon le tudják húzni az energiánkat.

Ismerős az a fogalom, hogy energiavámpír? Ő az az ember, akivel egy beszélgetés után meglehetősen rosszul érzed magad. Enervált leszel, fáradt és türelmetlen. „Mintha leszívták volna az energiámat.” – A te szádat is hagyta már el ez a mondat, igaz?

A stressz, a szorongás, a panaszkodás, a negatív környezet, a beszólások, a megítélések mind-mind nagyon le tudják húzni az energiánkat. Szerintem ezt te is tapasztaltad már. Gondolj vissza egy olyan helyzetre, amikor valaki elkezdett panaszkodni neked vagy ítélkeztek feletted, esetleg megszóltak valamiért.

Hogy érezted magadat utána?

Mennyire készített ki az eset?

Mivel gyakran jönnek hozzám ezzel a problémával, mert egyszerűen nem tudják megoldani egyedül, úgy gondoltam, ez a bejegyzés hasznos lehet a számodra is. Először megnézzük a hátteret, hogy jobban megérthesd a jelenséget, utána pedig kitérünk arra, hogyan védekezhetsz az energiavámpírok ellen.

 

Lelki energiára éhes emberek 

Amikor valaki negatívan kommunikál, akár panaszkodik, akár téged szól meg, az valójában mind róla szól. Arra van szüksége, hogy adj neki a figyelem vagy a sajnálat energiájából. Ezt hívják játszmázásnak. Erről a Life Coaching tanfolyamon tanulunk részletesebben.

Azért nehéz felismerni az emberi játszmákat, mert egyrészt fogalmunk sincs, milyen nélkülük élni, másrészt pedig soha senki nem mutatta meg, milyen jelekre kell figyelnünk. Ráadásul a magyar társadalomra eléggé jellemző a panaszkodás és a negatív nézőpont. Bár egyre jobb a helyzet, azért még bőven van min dolgozni 🙂

A legrosszabb az egészben az, hogy nem merünk boldogok lenni, nem merünk örülni és megosztani az élményeinket, mert félünk, hogy megszólnak vagy irigyek lesznek. Viszont azt is tudni kell, hogy ha mindenkinek az igényét figyelembe veszed, akkor mások akarata szerint éled az életedet.

És ez szerintem nagyon szomorú…

Ideje visszaszerezni az energiát

 

Ideje visszaszerezni az energiát 

 

1. Tanuld meg kezelni a helyzetet! 

Ha még nem voltál, akkor gyere el egy Theta Healing alaptanfolyamra, ahol megtanuljuk kezelni az energiákat. Ezzel a módszerrel már egyedül is képes leszel hatékonyan védekezni az energiavámpírok ellen.

2. Kommunikálj! 

Ha nem tudsz kiállni magadért, ha nem tudod megvédeni a határaidat, ha nem tudsz nemet mondani, akkor el fogják szívni az energiádat. Ám nem úgy kell kiállnod magadért, hogy megsértődsz és otthagyod a másikat vagy elküldöd melegebb éghajlatra.

Meg lehet mondani kedvesen és finoman is, hogy ez neked így nem jó. „Ne haragudj, de ez nekem nem tetszik. És ha ezt most nem fejezed be, akkor nem folytatjuk a beszélgetést.” Ezzel megadod neki a lehetőséget, hogy változtasson, ha nem teszi, az az ő döntése, akkor otthagyod és kész.

Sokan ezt nem merik megtenni, mert nincs bátorságuk, önbizalmuk, önértékelésük és önszeretetük.

3. Keress egy közösséget! 

Az emberi kapcsolatok minősége is nagyban meghatározza az energiaszintedet. Azt látom, hogy a családi kapcsolatok sok esetben nem túl támogatók és szeretetteljesek. Ezért találni kell egy olyan baráti társaságot vagy egy olyan önfejlesztő közösséget, ahol pozitív emberek vesznek körül.

Olyanok, akiknek bátran elmondhatod a sikereidet, mert örülnek neked. És ez iszonyat nagy mennyiségű energiát tud adni. Fenomenális!

Lelki energiára éhes emberek

 

4. Mi a helyzet a fizikai dolgokkal? 

Aludtál eleget? Ettél eleget? Jó minőségű ételt ettél? Milyenek a munkakörülményeid? Talán nem is hitted volna, de ezek is sokat számítanak. Volt olyan ügyfelem, aki tizenkét órákat dolgozott, de sokszor nem tudott kimenni ebédelni.

Elengedhetetlen, hogy jól legyél testileg, szellemileg és lelkileg egyaránt, különben le fognak húzni a mélyre. Ezt pedig nagyon nem szeretném!

5. Szánj magadra időt!

Csináld azt, amit szeretsz, ami feltölt, olvasd a blogomat vagy hallgasd a Youtube-videóimat , ahol számos hasznos információval gazdagítom a tudásodat – ráadásul teljesen ingyen. Ajánlom továbbá figyelmedbe a könyvemet is, amely egy átfogó képet ad az egész életedről, minden életterületedről.

Illetve visszautalnék a Theta Healing alaptanfolyamra , ahol még erőteljesebb változást és fejlődést érhetsz el. Azért mondom ezt el neked, mert nem szabad elfeledkezned az ok-okozat törvényéről sem. Ha folyton negatív környezetben vagy, akkor ez a negativitás rád is átragad és le fogsz menni.

Ezt nemcsak látom az ügyfeleimnél, de saját magamon is tapasztaltam. Nem szabad hagyni! El kell indulni felfelé, viszont ehhez lépéseket kell tenned.

Ehhez kívánok neked sok sikert és kitartást! Nálam minden lehetőséget megtalálsz, hogy változtatni tudj az életeden!

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

 

Mit ad a Theta Healing?

Kinek jó választás a Theta Healing elsajátítása?

  • Segítő foglalkozású vagy?
  • Igazi közösségi ember, aki imád emberek társaságában lenni?
  • Esetleg szoktál önkénteskedni? Mindened az emberek támogatása, segítése, te vagy a baráti vagy családi kör támasza?
  • Hozzád fordul mindig mindenki? Mert tudják hogy te tiszta szívből, örömmel segítesz bármikor másokon.

Szenvedsz, ha másokat szenvedni látsz, és mindenki nagyon könnyen a barátoddá képes válni?

Akár tanárként, gyógytornászként, nővérként, orvosként, bármilyen segítő hivatásúként dolgozol.

Akár alternatív technikákkal segíted az embereket lelki munkában.

Pszichológusként, segítőként, akár Theta Healing konzulensként.
Csináld innentől profi módon!

Profi képzés

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk amikor másoknak segítünk, hogy beleesünk abba a csapdába, hogy elveszítjük önmagunkat. Határainkat nem tudjuk tartani és az életünk felett eluralkodnak mások problémái. Másoknak adjuk az időnket, az energiáinkat és a kapcsolataink felemésztik az életünket.

Ha érezted már az életedben hogy feláldoztad akár a hivatásod, akár a másokon való segítés oltárán saját szabadidődet, vagy életedet, akkor ez most neked szól.

Semmi gond nincs azzal, hogy segítesz az embereknek. A gond akkor van, ha feláldozod értük önmagad. Csináld profi módon!

Sajátítsd el annak az eszköztárát hogy hogyan tudod megvédeni a saját idődet, energiádat, szabadidődet és az életedet.

Mert amikor neked van, amikor fel vannak töltve a raktáraid, az energiád kicsattan és bőven van időd magadra, akkor tudsz még többet adni másoknak. Akkor tudsz türelmes lenni, még empatikusabb megértőbb, és még nagyobb odaadással, figyelemmel lenni embertársad felé.

Tippek, hogy hogyan milyen lépésekben tudod ezt megtenni.

1. Az első és legfontosabb hogy tanulj személyiség tipológiát.

Hogy megtudd, hogy te milyen személyiségtípus vagy, és megtudd, hogy a másik milyen személyiségtípus. Ennek megvan a tudása, a tudománya. Life Coaching tanfolyamon elsajátíthatod, és az eszköztár a kezedben lesz vagy a Theta Healing tanfolyamon elkezdheted megismerni jobban önmagad, az embereket és fel fogod ismerni a jeleket, a különbözőségeket. Pontosan fogod tudni ez után, hogy milyen típusú emberrel állsz szemben, vele hogyan érdemes kommunikálni, mi a legjobb megközelítési mód. Hogyan tudod sikerre vinni a kapcsolatotokat bármiről is legyen szó.A következő lépés, amivel hatalmasat tudsz dobni a segítő szakmádon, a kommunikációd fejlesztése.Tanulj asszertív kommunikációt!Sajátítsd el ennek az alapjait. Ide tartozik a helyes kérdezéstechnika. Ezért szeretem a coachingot, mert a coachingnak ez az alapja, a kérdezéstechnika. Amikor Life Coach szakembereket képzek, erre a részre hatalmas hangsúlyt fektetek, és mindig megkapom pozitív visszajelzésben hogy hatalmas profitjai vannak ennek a tudásnak.

Nemcsak a szakmában, hanem a szakemberek magánéletében és mind a párkapcsolatukban, mind a gyermekeikkel, családjukkal való kapcsolatukban.

2. Szabadíts fel időt saját magadra.

Tipikusan az az ember lehetsz te is, aki mindenkinek előbb segít, előbb adja a kezét, az idejét minthogy saját magára szánjon időt.Tudatosan szabadíts fel időt saját magadra, tölts időt saját magaddal, töltődj, frissülj és mélyítsd el a kapcsolatodat magaddal hogy még jobban megismerhesd saját magad és igényeid, és fel tudd tölteni a fáradt elemeket, mert csak ezután leszel képes adni magadból.Türelmet, együttérzést, megértést, időt, energiát, figyelmet. “Üres kosárból,” emberként nem fogsz tudni úgy és annyit, amennyit szeretnél, és amennyit a másik megérdemel. Ez közös érdeketek.

Tanulj meg kiállni magadért helyes módon. Az önismeret és a magabiztosság fejlesztésével ez is szuper módon fog menni. Sokkal könnyebben fogsz tudni nemet mondani, és ez után sokkal boldogabban fogsz tudni élni.

3. Szabadulj meg, a “meg kell mentenem a világot szindrómától.”

Nem neked kell megmentened a világot, rengeteget tudsz tenni hogy jobbá váljon a világ, de nem a te válladon nyugszik a világ sorsa, és minden felelőssége!

A Theta  Healing tanfolyamon megtanulhatod a meditációt azt a  stresszkezelési technikát, amivel könnyedén meg tudod találni és megoldani a stresszt kiváltó blokkokat, érzéseket, gondolatokat.

A tanfolyamon elsajátítod a blokkoldó technikát, elsajátítod az öngyógyítás alapjait, aktiválod a képességeidet.

Meditáció

A tanfolyam része egy DNS aktiválás, a fiatalság kromoszómáinak aktiválása, és különleges képességeid aktiválása.

Miért érdemes elsajátítanod a Theta Healing technikát?

  • Képessé válsz arra, hogy felismerd és kezeld az érzéseidet, hogy felismerd azokat a gondolatokat amelyek nem támogatóak a számodra és meg tudod változtatni őket pozitívakká.
  • Képes leszel felismerni azokat a játszmákat, azokat a berögzült mintákat, kapcsolati sémákat az életedben, amikre eddig nem volt rálátásod.
  • Számos összefüggést fogsz megismerni a tanfolyamon, ami nemcsak az életedre, a kapcsolataidra, a munkádra, az anyagiakra lesz pozitív hatással, hanem az életszemléletedre, az érzéseidre, a gondolataidra és az egész belső világodra.
  • A tanfolyamon egy hatalmas tudást kapsz sokkal magabiztosabb, önbizalommal telibb elfogadóbb, nyitottabb leszel, ezt az eddig végzettek visszajelzései alapján merem állítani. Jó társaságban leszel, kedves embereket ismersz meg, akikkel lehet hogy baráti kapcsolatokat alakítasz ki. Jó fogod érezni magad, mivel az előadás könnyed, laza és vicces, és azt fogod kívánni, bárcsak még tovább tartana.
  • Ezen kívül megkapod a tanfolyam teljes anyagát egy munkafüzetben, hogy otthon is bármikor elővehesd, és egy hivatalos amerikai oklevéllel zárjuk a tanfolyamot, amellyel hivatalos Theta Healing alaptanfolyamot végzetté válsz.

Mit jelent az ásás, mi a folyamata?

Az ásás a Theta Healing blokkoldó technikájának az elnevezése. Ásásnak hívjuk azt a folyamatot, ahogyan megtalálod a problémádnak a valódi gyökerét kiváltó okát, azt az érzést, vagy gondolatot, összefoglaló néven hitrendszert, és amikor ezt megtaláltad, akkor képes vagy ezt megváltoztatni.

Tegyük fel, hogy szeretnél mondjuk fogyni, és akkor ezt a problémát fogod kidolgozni, “kiásni” saját magadból.  Végigviszünk egy kérdezéstechnikát, folyamatot. Tehát ha az a problémád, hogy nem tudsz lefogyni, akkor az alap kérdés az ásásban a Theta Healingben, hogy milyen érzés ez neked? Milyen érzés ez nekem, hogy nem tudok lefogyni?

És az a fontos a folyamatban, hogy őszintén nézzük meg az érzéseinket és válaszoljunk saját magunknak erre a kérdésre.

Ezt lehetőség szerint nem elméből, nem tudatosan, fogod megválaszolni, hanem szívből. Mivel Theta Healing technikát használva egy meditációt csinálunk, amiben theta agyhullámba kerül az agyunk, és ebben az agyhullámban megnyílik a tudattalan.

Ezért felszínre tudnak jönni azok a blokkok, azok az események, azok az információk, amelyek ehhez a témádhoz kapcsolódnak, amin aktuálisan dolgozol, és egyébként, normál esetben, a hétköznapi életedben, beta agyhullámban nem jutsz hozzá. Csak pl. álom közben, illetve tudatos meditáció segítségével, Theta Healing technikával.

Lehet hogy kreál az elméd számodra egy olyan hitrendszert, “hogyha csúfolnak és ha még többet eszel, akkor ezzel meg tudod védeni magad, mert mondjuk a kilóid által te súlyosabb vagy és nem mernek majd bántani.”

Ha van egy ilyen gondolat benned, akkor ha csúfolnak, bántanak az iskolában, akkor egyre többet fogsz enni, hogy megvédd magad, mert igaznak hiszed ezt a mondatot – amit lehet, hogy a nagyszüleidtől, a szüleidtől, egy barátodtól vagy a televízióban hallottál, és elhittél, magadévá tettél tudat alatt (ez az a tartomány, amiről tudatosan nem is tudsz, miket gyűjtöttél össze).

Ok, de hogyan lehet ezen segíteni?

Túlsúly

Amikor megtaláltuk azt az első emléket, érzést, vagy gondolatot, amiből kialakult az aktuális problémád, akkor meg tudjuk változtatni azt a gondolatot azt az érzést a tudatalattidban, aminek megvan a folyamata.

Ezt a tanfolyamon megtanulod, elsajátítod, hogy hogyan tudod azt a negatív érzést, gondolatot törölni, és tudsz a helyére egy pozitívat behelyettesíteni. Pl.“a szerencsétlen vagyok” gondolat helyett képes leszel a “tudom milyen érzés, hogy szerencsés vagyok, és minden helyzetből kihozom a lehető legjobbat!” gondolattal tovább élni, és ezzel teljesen más élményeket megtapasztalni az életedben, mint korábban.

Mivel a tudatalattival dolgozunk, és agyhullámokkal, így nem kell ismételni, nincs házi feladat.

A Theta Healing technika ezért is nagyon gyorsan tud működni és gyorsan tud eredményeket hozni az életedben.

Mivel itt nem kell ismételni, nem kell 21-30 x napot várni, vagy bármilyen házi feladatot csinálni, hanem mivel agyhullámokkal dolgozunk, mint az agykontrollban, az eredmény azonnali. Tehát a gondolat, az érzés megváltoztatása azonnali, azonnal az új gondolat, érzés működik már benned.

Egyedül akkor lehet probléma, ha valami miatt ragaszkodsz a régi érzéshez, gondolathoz, vagy kényelmes ez a számodra vagy megvéd valamitől, vagy félsz valamitől és visszahúzod ezeket a gondolatokat, érzéseket. Ekkor lehet probléma, hogy újra megjelenik a régi minta.

Ebben az esetben újra végig kell csinálni a folyamatot és lehet hogy egyébként teljesen máshova fogunk kilyukadni. Nagyon izgalmas és érdekes egyébként minden egyes ásás folyamat. Nincs két egyforma, ezért is szeretem, mert nagyon izgalmas.

További információ a Theta Healing képzésről »»

  • Ha szeretnéd megérteni az ok-, okozati összefüggéseket az életedben és a világban, ha szeretnél egy olyan rendszert kapni, ami kristálytiszta, ami egyszerű, működik, gyors és hatékony, akkor megtaláltad.
  • Ha szeretnél segíteni saját magadnak, a barátaidnak, a hozzád fordulóknak, ha szeretnél több pénzt teremteni az életedbe, ha szeretnéd megtalálni az igazi hivatásod, megtalálni az életed értelmét, ha szeretnél jobb kommunikációt kialakítani a szeretteiddel a környezeteddel, ha szeretnéd meggyógyítani saját magad, vagy a gyógyulás útján másokat, akkor ez egy kiváló lehetőség erre.
  • Vianna Stibal a technika megalkotója meggyógyult a csontrákból.

Felépült a kómából, és több olyan betegsége volt, ami komoly problémát jelentett az életében és az életébe is kerülhetett volna. Ő az egyik legjobb tanúja annak, hogy az egészséged irányítója te magad vagy. Képes vagy a gondolataiddal és az érzéseiddel megbetegíteni magad, és ugyanúgy képes vagy meggyógyítani a magadról alkotott érzéseiddel és gondolataiddal saját magad.Ez a technika roppant egyszerű. A gondolataid és érzéseid hatalmát ismered meg általa, megtanulsz meditálni és ebbe a Theta meditációban képessé válsz a tudatalattidban lévő tartalmakat megváltoztatni pozitívvá cserélni. Ez a lényege a Theta Healing technikának.

  • Nem kell hozzá semmi, csak te, nyugalom, és az, hogy valóban csináld. Csodálatos gyógyulások szemtanúja voltam az egyéni konzultációkon, mind a tanfolyamok során. Legyél Te a következő!

Mire használható a Theta Healing?

Ahogy látod, az életed bármely területére. Az érzéseid, gondolataid az életedben lévő események alapjai, és a testedben zajló folyamatok alapjai is. Ha az érzéseidet és a gondolataidat tisztázod, rendbe teszed, azzal kitisztul az életed és a tested is. Így tudod meggyógyítani saját magad, a tested és az életed.

Ne hidd el, próbáld ki! Tapasztald meg személyesen, testközelből.
A következő Theta Healing tanfolyamon betekintést nyerhetsz a Theta Healing csodálatos világába. Kattints ide, és nézd meg részletesen, miről lesz szó a képzésen »»

Várlak szeretettel bármelyik következő eseményen!

Ha bővebben érdekel a tudás, ezen a tanfolyamon mindezt elsajátíthatod:

Alaptanfolyam

Szeretnéd kipróbálni, mielőtt megtanulod? Díjmentes Nyílt napunkon megteheted:

Nyílt Nap

A Life coaching tanfolyamon pedig elsajátíthatod, hogyan segíts másokon.

Life Coaching