fbpx

Miért fontos, hogy meghúzzuk a határainkat segítőként?

Légy saját magad konzulense!

Vasárnap délben csörgő telefonok. Húsvét hétfőn beérkező megkeresések. Messengeren történő időpontegyeztetés, mikor kérted, hogy inkább hívjanak. Ismerősek ezek a szituációk? Minden bizonnyal, hiszen szinte minden segítő életében eljön az a pillanat, amikor meg kell húznia a határokat.

Régen nagyon sokan jöttek hozzám ezzel a problémával. Hogyan lehet jól lereagálni egy ilyen helyzetet? Miként kell kommunikálni az ügyfelek felé a határok betartását? Hogyan lehet kezelni ennek a lelki terhét?

Gyakori probléma a segítőknél, hogy az iskolában vagy egy képzésen megtanulják az elméletet, ugyanakkor a gyakorlati tapasztalatok átadása hiányzik.

Mint például a határok felállítása.

Sokan nem tudnak nemet mondani

Nagyon sokféle segítő foglalkozású hölggyel dolgoztam már együtt az évek során. Voltak közöttük coachok, theta healerek, családállítók, kineziológusok, sőt kozmetikusok, fodrászok és masszőrök is jártak hozzám rendszeresen.

Alapvető probléma, hogy az ügyfelek, a vendégek nem tartják tiszteletben sem az idejüket, sem a privát szférájukat. Hagyják, hogy az ügyfél a fejükre nőjön, mert senki sem figyelmezteti őket, hogy a határok tisztázása alapvető fontosságú már a kezdetek kezdetén.

Sokan egyébként nem is tudják, hogyan kell meghúzni ezeket a határokat. Vagy egyszerűen nem tudnak nemet mondani. Ha vasárnap csörög a telefonjuk, és netán úgy döntenek, hogy nem veszik fel, akkor lelkiismeret-furdalásuk van.

Holott egy vasárnapról van szó.

Rita is hasonló helyzettől szenvedett

Rita műkörmösként dolgozik, de az esete nagyon jó példa lehet egy coachnak, egy theta healernek vagy bármilyen más segítő foglalkozásúnak. Nemrég kezdtünk el együtt dolgozni a határok meghúzásának problémáján.

Mindig megmondja a vendégeinek, hogy ne írjanak rá Messengeren, mert ott nem fog tudni válaszolni. Hívják telefonon, jelentkezzenek be az online rendszeren keresztül vagy foglaljanak időpontot a recepción.

A konzulens képzés neked is hasznos lesz

Ám hiába figyelmezteti vendégeit, rengetegen írnak rá még mindig Messengeren.  Folyamatosan pittyeg a telefonja, ha nem válaszol rögtön, nem hagyják békén. Ráadásul ilyenkor néhányan még meg is sértődnek. Rita egyszerűen képtelen volt kezelni ezeket a helyzeteket, ezért fordult hozzám segítségért.

A közös munkánk még mindig tart, de már sikerült tisztáznunk az alapvető kérdéseket, amelyeket talán téged is foglalkoztatnak. Például, hogy mit csináljon, hogy ne veszítsen ügyfelet, de a határait is be tudja tartatni? Hogyan kezelje a tényt, hogy nem tartják tiszteletben a privát szféráját, a kéréseit, és hogy ő is ember?

A segítő foglalkozásúaknál ez a probléma halmozottan ott van, és elég jelentős hátrányt tud jelenteni a magánéletben.

A határok hiányának lelki terhe

A határok megszabása nemcsak az ügyfélkezelésről és a kommunikációról szól, hanem a lelki teherről is. Hiszen – az előbbi példánál maradva –, ha vasárnap csörög a telefonod, az is frusztrál, ha felveszed, de az is, ha nem.

Ezt meg kell tanulni kezelni.

Én azt látom, hogy a magyar piacon nincs erre átfogó tanfolyam, illetve a képzésekben sem fektetnek rá nagy hangsúlyt. Nálam a konzulens képzésen ilyen kényes témákról is fogunk beszélgetni.

Pont az lesz a lényege, hogy mindent meg lehet majd kérdezni, nem lesz tabu. És nemcsak a kényes dolgokat fogjuk megbeszélni, hanem azokat az alapszabályokat is, amelyek elengedhetetlenek a sikerhez.

Segítők alapvető hibája

Egy korábbi cikkemben már említettem, hogy a vállalkozások kétharmada az első öt éven belül tönkremegy. Ez azért van, mert megcsinálják a vállalkozásukat, elindulnak, de rengeteg mindennel nincsenek tisztában.

Olyan alapvető hiányosságaik vannak, amelyeket akár két-három egyéni konzultációval ki lehetne küszöbölni. Az okos vállalkozók mind azt csinálják, hogy keresnek egy mentort és megtanulják a vállalkozásvezetés alapjait, amelybe a határok felállítása is beletartozik.

Teszik ezt azért, hogy ne kelljen végigszenvedniük ugyanazokat a hibákat, amiket már más elkövetett. Rendszeresen látom, milyen alaphibákba, kátyúkba tudnak beleesni még a tapasztalt segítők is. A konzulens képzéssel négy-öt év bakijait lehet megspórolni azzal, hogy más hibájából tanulsz. Lesz egy kristálytiszta térképed ahhoz, hogyan legyél sikeres.

Hosszú távon kell gondolkozni, és mindent szabályosan kell csinálni.

A konzulens képzés során el fogom mondani azokat az alaptételeket, alaptörvényeket, amit, ha betartasz, akkor biztos, hogy nem fogod megütni a bokádat. Hosszú távon, lassan, de biztosan fel fogsz tudni építeni egy sikeres vállalkozást. Egy olyan vállalkozást, ami még húsz év múlva is profitábilis lesz.

Miben tudok segíteni a konzulens képzéssel?

Miért ajánlom neked még a konzulens képzést?

Én abban tudok neked segíteni a konzulens képzéssel, hogy ne menj tévútra, ne menj zsákutcába, ne legyenek felesleges anyagi kiadásaid, ne szorongj a határaid meghúzásának hiánya miatt, ne pánikolj a problémás ügyfelek miatt.

Sokkal több energiát meg tudsz spórolni, ha előzetesen megtanulod ezeket, és nem a saját bőrödön tapasztalod. Felesleges hónapokat és éveket csak arra szánni, hogy kitaposd magadnak az ösvényt, mikor más már kitaposta.

Arról nem beszélve, hogy a konzulens képzés a közösségről is szól. Olyan emberekkel leszel együtt, akiket hasonló célok vezérelnek. Egymással is fogtok tudni dolgozni, egymásnak is tudtok segíteni.

Plusz nem titkolt célom, hogy a konzulens képzésről fogom kiválasztani azokat az embereket, akikkel együtt akarok dolgozni.

Légy saját magad konzulense!

A konzulens képzés nemcsak azoknak szól, akik konzulensként akarnak dolgozni. Megcsinálhatod a képzést saját magadért is. Legyél a saját magad konzulense!

Ha nem szeretnél egyénire járni, csoportos tanfolyamokon részt venni, akkor ez a képzés neked is hasznos lesz. Amint felüti a fejét egy probléma, azonnal elkezdheted megoldani, nem kell időpontot kérni, másra várni.

Szerintem ez egy hatalmas érték, illetve egy hatalmas előny.

Várlak szeretettel!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

Hogyan válhatsz hiteles konzulenssé?

A hiteles konzulensnek van tapasztalata

Ahhoz, hogy valaki hiteles konzulens, coach vagy segítő lehessen, évek munkájára van szükség. Ez nem egy instant dolog, nem egyik napról a másikra történik meg.

A hitelességhez elengedhetetlen:

  • a jó önismeret,
  • az erős önbizalom,
  • önbecsülés,
  • a jó kommunikációs készség,
  • az emberismeret,
  • a szakmai ismeretek,
  • személyiségfejlesztés,
  • vállalkozói alapismeretek.

Azok a segítők, akik ezekre a pontokra odafigyelnek, jobb szakemberekké válnak. Úgyhogy, ha hosszú távon sikeres szeretnél lenni, neked is ezt javaslom. Igen, ez munkával jár és nem lehet megúszni.

Ezért kell eldönteni, mit szeretnél: segítő lenni vagy hagyni az egészet.

A hiteles konzulensnek van tapasztalata

Vannak olyan tanfolyamok, amiket pár nap vagy egy-két hétvége alatt el lehet végezni. Ez rendben is van. Nyugodtan elvégezheted. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy szakembernek nevezd ki magadat.

Főleg, ha még csak most kezdtél el magaddal, az önismereteddel foglalkozni. Ez is idő. Ennek is meg kell adni a teret.

Tehát egy-két gyorstalpaló után még nem lesz tapasztalatod. Először végig kell menned neked is az önismeret útján, dolgoznod kell a személyiségfejlesztésen, plusz a szakmai tudásodat is érdemes kiegészíteni.

Arról nem beszélve, hogy ez is egy folyamat. És bizony a folyamatok során jöhetnek kudarcok, nehézségek, amiket, ha megtapasztalsz, dolgozol vele, akkor sokkal érettebb és mélyebb személyiség leszel.

Az a célom, hogy minél több hiteles és jó szakember legyen az országban.

Az ügyfelek döntik el a hitelességedet

Kevés, ha csak elméleti szakember vagy. Azzal, hogy elvégeztél egy tanfolyamot, elolvastál néhány könyvet és megnéztél néhány videót az interneten, nem leszel specialista. És ezek a dolgok nagyon hamar kiderülnek. Az ügyfelek rá fognak jönni…

Sokan jönnek hozzám ajánlással. Többen mondták már azt is, hogy: volt egy megérzésem, hogy hozzád jöjjek. Ezt teszi a hitelesség. Hogy ajánlanak másoknak. Hogy az emberek ráéreznek, hogy jó vagy.

Nem akkor vagy kiváló szakember, ha azt állítod magadról. Akkor vagy jó, ha az ügyfeleid sikereket érnek el, eredményes az életük, változik az életük, javul az életminőségük és ők mondják ki, hogy jó veled együtt dolgozni.

Az igazán jó konzulens bárkivel képes együtt dolgozni

Sokfélék vagyunk. Mindenki más személyiségtípus. Az igazán jó konzulens azonban bárkivel képes együtt dolgozni, mert megvan hozzá a szükséges emberismerete. Ez is egy tudás. Ezt én tanítom is a Life Coaching tanfolyamon és a Konzulens képzésen.

Ahogy említettem a bevezetőben is: nagyon fontos a személyiségismeret. Ugyanúgy el kell sajátítanod és meg kell tanulnod, mint a szakma többi területét. Utána tudod csak átültetni a használatát a gyakorlatba.

Számít, mennyit képzed magad

Gondolj bele! Mennél olyan szakemberhez, aki 5-10 éve megcsinálta az alapképzést és azóta nem volt továbbképzésen? Számomra ő nem lesz hiteles szakember. De ez az én mércém, lehet, hogy te másképp gondolod.

Én például minden évben továbbképzem magamat, mert a világ folyamatosan és gyorsan változik. Vegyük például a coachingot: egy év alatt több irányzata is kialakult, és ha nem veszed fel a versenyt, akkor lemaradsz.

Folyamatosan jönnek az új technikák, az új eszközök, amiket meg kell ismerni, ki kell próbálni, saját élményeket kell szerezni.

Az igazán jó konzulens bárkivel képes együtt dolgozni

Merj segítséget kérni

Hiába vagy szakember, neked is lehetnek olyan problémáid, amikre nem látsz rá. Ez teljesen természetes. Ugyanakkor ismerd fel és merj segítséget kérni. Én is szoktam, ez teljesen természetes.

A másik pedig az, hogy mindannyian specialisták vagyunk, egy-egy területen vagyunk kiemelkedők. Tehát, ha van olyan terület, ahol fejlődnöd kell, igenis menj el egy egyéni konzultációra egy specialistához, végezz el egy új tanfolyamot stb.

Fejlődj!

Tudnod kell, hogyan vezesd a vállalkozásod

Több olyan szakemberrel is találkoztam már az évek során, akik még nullára sem jöttek ki anyagilag a hónap végén. Mi volt az oka? Az, hogy nem tudták jól működtetni a vállalkozásukat. Ezt is meg kell tanulni. Hiszen hiába vagy jó szakember, ha nem értesz a marketinghez, a pénzügyekhez, a vállalkozásod vezetéséhez.

Ha nem fektetsz elég hangsúlyt arra, hogy megtanuld, el fogsz vérezni. Sőt, sokan el sem tudnak indulni emiatt. A Konzulens képzésen erre is ki fogunk térni: lesznek alapvető vállalkozói és marketinges ismeretek.

A hitelesség záloga

Azt ajánlom tűzz ki egy célt, aztán nézd meg, mi kell hozzá. Ha a nulláról indulsz, mi lesz az első tanfolyam, amit el kell végezned? Mi lesz a következő? Milyen további képzéseket kell még betervezned?

Legyen egy terved!

Ha csak úgy terv nélkül beleugrasz ebbe az egészbe és várod a csodát, nem fog sikerülni. Ugyanúgy meg kell tervezni a lépéseket, mint az önképzésnél. Kötelezd el magadat a folyamatos fejlődés mellett és válj hiteles szakemberré!

Ebben foglak segíteni a Konzulens képzés során.

Az a célom, hogy minél több hiteles és jó szakember legyen az országban. Tartozz te is közéjük! Csatlakozz hozzánk a Konzulens képzésen és állítsd gyorsítósávra a szakmai fejlődésedet segítőként.

Várlak szeretettel!

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

7 hiba, amit a legtöbb konzulens elkövet. Ismerős?

7 hiba, amit a legtöbb konzulens elkövet.

A mögöttem álló években számtalan konzulenssel és coach-csal dolgoztam együtt. Azért kerestek meg, mert adódott az életükben és a vállalkozásukban olyan probléma, amelyet egyedül nem tudtak megoldani.

A konzultációk során fény derült azokra a hibákra, amelyek folyton ismétlődtek náluk, segítőknél. Ezeket gyűjtöttem össze neked egy csokorba, hogy láthasd: ez a szakma sokkal nagyobb alázatot és tiszteletet érdemel, mint gondolnád.

Te hány hibánál ismersz magadra?

Erre a kérdésre mindenképp válaszolj ÖNMAGADNAK a bejegyzés végén. Hiszen, ha több pontnál is azt mondod, hogy: hűha, ez mintha rólam szólna! Akkor bizony sok feladat áll még előtted, hogy hiteles konzulens vagy coach lehess.

1. Nincs tapasztalatod

Sokan úgy lesznek konzulensek vagy coach-ok, hogy megtetszik nekik a szakma. Egy új hivatás reményében elmennek egy tanfolyamra, elolvasnak néhány könyvet és szakembernek nevezik magukat.

Holott valójában se tapasztalatuk, se kellő tudásuk nincsen. Egy alap és egy haladó Theta Healing tanfolyammal nem lehet jó konzulenssé válni. Ez még csak a kezdet. A küszöb. Nagyon sokat kell fejlődni és tanulni ahhoz, hogy az emberek lelkével foglalkozhass.

Ez felelősség!

Gondolj bele egy pillanatra! Te elmennél olyan orvoshoz, aki nem hat évig járt egyetemre, csak elvégzett egy hathetes gyorstalpalót és azt ígéri, hogy komplikáció nélkül műti ki a vesédet? Hinnél neki?

Igenis rá kell szánni az időt! Ha az fél év, akkor annyit. Ha egy vagy két év, akkor pedig annyit. Különben jönnek majd a problémák, amikkel nem tudsz mit kezdeni, amik kellemetlenül érintenek.

„Összebalhéztam egy ügyféllel…”

„Egójátszma volt terápia helyett.”

„Elégedetlenkedik az ügyfél.”

Senkinek nem kívánom, hogy ezt megtapasztalja. Hiszen ez nemcsak az ügyfélnek rossz, hanem a segítőnek is.

A konzulensi szakmához alázat, tisztelet, emberszeretet és kedvesség kell.

2. Nincs önbizalmad

Az egyik véglet, amikor valaki azt gondolja, hogy ő egy alapképzéssel kiváló szakember lehet. A másik végleg pedig, amikor egy valóban kiváló szakember nem hisz magában. Mindkettő hiba.

Mire van szükséged?

Önfejlesztés, önismeret mélyítés – ezeket kell elővenni, mert ha nem teszed rendbe, akkor nem leszel hiteles. Ha megy hozzád valaki, és azt látja, hogy félsz tőle, vagy nem vagy biztos magadban, akkor elveszted a bizalmát.

3. Csak a pénzért akarsz segítő lenni

Nem az életfeladatodat követed, hanem a pénz illatát. Nagyon sok ilyen emberrel találkoztam. Volt olyan, aki a Theta Healing alaptanfolyam első szünetében kijelentette, hogy ő ezzel akar foglalkozni. Pedig ekkor még gőze sincs a módszerről, mert nem látja a teljes képet.

Ám hiába vette a fejébe, ha neki nem az az útja, akkor nem fog összejönni. Hiába akarja izomból, meg egóból működtetni a vállalkozását, nem fog menni! Így is lett egyébként. Nem lett belőle konzulens.

Arról nem beszélve, hogy akkora egója volt, amivel képtelenség kapcsolódni az emberekhez. Ő erre a munkára nem volt alkalmas. A konzulensi szakmához alázat, tisztelet, emberszeretet és kedvesség kell. De nemcsak a konzulensi szakmához, hanem minden segítő foglalkozáshoz.

Ez az alap.

Ha ez valakiben nincs meg minimális szinten, akkor nem fog működni. Ha nem vagy jó ember, akkor nem tudsz jó konzulens lenni. Belőled táplálkozik a szakmai tudásod. Nem tudod ezt kettéválasztani. Amilyen ember vagy, olyan konzulens tudsz csak lenni.

Ráadásul energiával dolgozunk. Az emberek érzik az energiát, meg se kell szólalni, pontosan látják, milyen ember vagy…

4. Nem ismered a szabályokat

A coaching és a konzulensi szakmában is vannak alapszabályok és törvények. Ezeket be kell tartani. Nincs olyan, hogy:

„Majd megoldjuk okosba.”

„Úgyse derül ki.”

„Nálam másképp lesz.”

Nem! Mindent tisztán kell csinálni. Mindent rendesen kell csinálni. Egyrészt nyugodtan fogsz aludni, másrészt nem lesz takargatnivalód.

Nem tudod vezetni a vállalkozásodat konzulensként

5. Nem tudod, hogyan bánj az ügyféllel

Szükséges a személyiségfejlesztés, az emberismeret és az alapvető szabályok ismerete ahhoz, hogy jó segítő lehess. Ha valaki végigcsinálja a Life coaching tanfolyamot, pontosan fogja tudni, miről beszélek.

Mi a protokoll? Mi az etikett? Mi megengedett és mi nem az ügyféllel való kapcsolatban? Mi fér bele és mi nem? Rengeteg probléma van ebből. El tudod veszíteni a hitelességedet, az egész szakmai reputációdat, mindent kidobhatsz az ablakon egy rossz beszólásért, egy rossz üzenetért vagy bármiért.

6. Nem tudod vezetni a vállalkozásodat konzulensként

Tapasztalatból tudom, hogy a segítőknek nincs meg ez a tudás. Ezért lesz egy külön rész a Konzulens képzésben, ami pontosan erre épül.

Hogyan kell vállalkozást alapítani? Hogyan kell vállalkozást vezetni? Hogyan kell marketingezni? Hogyan kell rendbe tenni a könyvelést?

Iszonyat nagy tudáshiány van ezen a téren, pedig ez az üzlet alapja. Hiába vagy jó konzulens, ha nem tudod kifizetni a villanyszámlát…

7. Nem fejleszted a tudásod

Ha a szakmai tudásod nincs megalapozva, a bukás és a kudarc borítékolva van. Ha nem ismered az embereket, ott vernek át, ahol akarnak – konzulensként.

Pontosabban: ha nem ismered az emberi játszmákat, a kommunikáció típusait és szintjeit, ki leszel szolgáltatva az ügyfélnek.

Így biztosan nem fogsz tudni érdemben segíteni…

És arról még nem beszéltem, hogy a tudásod folyamatos fejlesztésével önmagadra is kell időt fordítanod. Ha neked rossz az életed, ha nem vagy elégedett, ha gondjaid vannak, és ezeket nem oldod meg, akkor ne akarj a másiknak segíteni.

Először a saját kertedet kell kigyomlálnod!

Szeretnél jó konzulens lenni? Megszerezni a szükséges tapasztalatokat és tudást? Másoknak érdemben segíteni? Akkor csatlakozz hozzánk a Konzulens képzésen, amely egy intenzív és gyakorlatorientált program.

Nem kell a saját károdon megtanulnod a szakma legfontosabb szabályait! Válj olyan konzulenssé, aki kellően alázatos, tiszteletteljes, ismeri a szabályokat, megvan a szükséges tudása, és valóban képes jobbá tenni az emberek életét.

Legyen gyönyörű napod,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra.

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod. Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

A Theta Healing konzulensek legnagyobb akadálya

Noha a Theta Healing konzulenseknek már kötelező elvégezniük a Dig Deeper tanfolyamot is.

A Theta Healing konzulensek legnagyobb akadálya

 

Theta Healing konzulens vagy és gyakran érzed, hogy elakadsz az ügyféllel?

Hiába teszed bele a munkába a szívedet és a lelkedet, vannak olyan problémák, amiket nem tudsz megoldani?

Jó lenne, ha valaki adna néhány új nézőpontot?

 

Noha a Theta Healing konzulenseknek már kötelező elvégezniük a Haladó tanfolyam után a Dig Deeper tanfolyamot is, sokan még mindig nem teszik meg. Még akkor sem, ha elakadásuk van – maguknál vagy egy ügyfélnél.

Egyszerűen nem értik, mi lehet a baj…

Segíteni akarnak, de egy ponton nem jutnak túl…

Észre sem veszik, hogy az ügyfél szépen bevitte őket a málnásba…

Te is tapasztaltad már ezt?

Úgy érzed, nem jönnek az eredmények, mert nem tudsz elég mélyre menni. Nem találod meg a gyökérproblémát, akármennyi energiát is teszel bele a munkába. Mindeközben ott tombol benned az önbizalomhiány és a sok félelem…

Félsz az eredménytelenségtől…

Félsz, hogy valamit nem jól csinálsz…

Félsz, hogy sosem leszel jó konzulens…

Figyelj!

Arra tetted fel az életedet, hogy embereknek segíts. Ez csodálatos! Komolyan mondom! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy egyre több ember adja arra a fejét, hogy konzulens legyen. Ehhez viszont az első lépés az elhatározáson és a tanfolyamok elvégzésén kívül: az önfejlesztés.

Ahogy mondani szoktam: az önmunka sosem ér véget!

 

 

A Theta Healing konzulensek és a Dig Deeper, vagyis az Áss mélyebbre! tanfolyam 

 

Az ügyfeleim visszajelzése alapján biztosan tudom: konzulensként sokkal sikeresebb lehetsz a saját praxisodba a tanfolyam elvégzése után. Mert jobban fogsz bánni az emberekkel… Ez leginkább annak köszönhető, hogy az elmélet mellett a saját tapasztalataimat és a gyakorlati tudást is átadom.

Hozzám azért szeretnek járni a konzulensek, mert a való életből merítem a példákat, így spórolva meg nekik a plusz köröket. Elmondom, én hogyan dolgozok konzulensként és megbeszéljük a felmerülő kérdéseket.

Van valós tapasztalatom.

Úgy veszem észre, hogy ez számít az embereknek.

 

A tanfolyam egy ÓRIÁSI előnye 

 

Tudod, sokan jönnek úgy el a Dig Deeper tanfolyamra, hogy tele vannak kétségekkel és bizonytalanságokkal. Elkezdtek emberekkel foglalkozni, de sok mindent nem tudnak még. Ezzel nincs semmi baj, hiszen ezért vagyok és ezért vannak a tanfolyamok is – segítségül.

A Dig Deepernek sajátos menetrendje van ugyan, én azonban rugalmas vagyok és figyelek a résztvevőkre: ha szükségük van plusz kérdezz-felelek részre, akkor minden további nélkül tartunk egyet. Így szét tudjuk cincálni az összes kérdést és kétséget.

Na, de mi az óriási előny?

Mi az, ami a leginkább akadályozza a konzulenseket?

A hazugság… 

… többé már nem fog működni.

 

 

A kliens simán beviszi a málnásba a tapasztalatlan konzulenst 

 

Van egy dolog, amit sokszor el szoktam mondani a Theta Healing konzulenseknek, de egyszerűen nem hiszik el – egészen addig, amíg el nem kezdenek emberekkel foglalkozni. Ez pedig a következő: az ügyfelek nem thétáznak magukon.

Ezért úgy be tudják vinni a konzulenst – vagyis téged – a bozótosba, hogy öröm nézni.

Miért?

Mert még nincs mögötted akkora tapasztalat és rutin, hogy felismerd: az ügyfél benne van a saját játszmájában és simán magával ránt téged is.

A Dig Deeperrel ezt is ki tudod védeni.

Mert elmondom, így elsajátíthatod, hogy mire kell odafigyelni. Aztán arra eszmélsz, mint sokan mások előtted: jé, ez tényleg működik!

Igen, tényleg! 🙂

Számomra ez a tanfolyam olyan, mint amikor a gyémántot csiszoljuk.

Még fényesebbé tudsz válni általa.

 

Megoldódnak a lelki elakadások 

 

Nemcsak a saját elakadásaidról beszélek, hanem az ügyféléről is. Lesznek olyan esetek, amikor azt veszed észre, hogy egyszerűen nem haladtok sehova. Ezzel nincs semmi gond, emberekkel foglalkozol, te is ember vagy, így benne van…

Viszont amikor megtanulod, hogyan figyelj jobban az apróságokra, hogyan érd el, hogy az ügyfél ne rántson be a saját játszmájába, hogyan legyél egyre jobb, hogyan lásd meg az új nézőpontokat, akkor azt fogod tapasztalni: végre sikerül megoldani annak az ügyfélnek a lelki elakadását, akivel már napok óta csak egyhelyben topogtok.

A Dig Deeper után óriási fejlődésen mentek át – te is és az ügyfeled is.

Ezért kívánok Neked sok erőt és kitartást az önmunkához.

 

Csatlakozz hozzánk 2019. december 14. és 15.  között a Dig Deeper, vagyis az Áss mélyebbre! tanfolyamon  és válj magabiztosabb konzulenssé!

 

Szeretettel várlak,

Mariann

***

Hasznosnak vagy figyelemfelkeltőnek találtad a cikket? Küldd tovább annak az ismerősödnek, akinek szintén segítséget jelenthet.

***

Ha érdekelnek a tréningjeim, képzéseim, kattints az Eseménynaptárra. 

Itt pedig az online is elérhető tananyagokat találod.  Nézd meg az eseménynaptáramat, és várlak szeretettel azon a programon, amit megszólít, amit magadénak érzel.

 

 

Hétköznapi hősök

A blogomon heti többször is osztok meg veletek tanácsot, esettanulmányt amiből rengeteget tanulhattok, fejlődhettek. Biztosan észrevettétek, hogy mostanában ez kicsit megváltozott. Az elmúlt 6 hétben egyre nagyobb számban kapok felkéréseket- rádiók, lapok és egyéb médiumokba is – azonban most  egy igazán különleges felkérést kaptam.

Óriási megtiszteltetésben van részem. Egy kedves hölgy telefonált, de nem tréningről, vagy a technikáról kérdezett… Azért hívtak, mert szeretnének velem egy interjút készíteni egy enciklopédiába.

Megdöbbenten álltam a felkérés előtt, hogy velem egy enciklopédiába? 

A telefonban felvilágosított a hölgy, miről is lenne szó.

Ez az enciklopédia a  Britishpedia- Magyaroszág Sikeres Személyiségei című kiadványa. Ebben a kiadványban a “hétköznapi hősöket” gyűjtik össze. Az olyan egyszerű embereket mutatja be, akik a saját szakterületükön elhivatottan, másokat segítve, vagy technológiai újításokat bevezetve tevékenykednek.

Roppant hálás voltam ezért a megtisztelő felkérésért, de még mindig nem volt számomra világos, hogy hogyan  jutottak el hozzám, a tevékenységemhez.

Ekkor azt felelték:ebbe a kiadványba ajánlás útján és kiemelkedő szakmai tevékenységgel lehet bekerülni.  – ez alapján mindkét feltételt teljesítem.

Utánanéztek a szakmai életrajzomnak, munkásságomnak – a cikkeknek, workshopoknak, tréningeknek, tanfolyamoknak  és úgy vélték, hogy mindenképpen szerepelnem kell ebben az enciklopédiában a példamutató munkásságom miatt.

El kell mondjam, nagyon hálás vagyok a lehetőségért, a kiadó számára is, de leginkább Neked!

Köszönöm, hogy itt vagy, hogy követsz, hogy tanulsz velem és együtt menetelünk előre a fejlődés útján!

 

Mariann

 

***

További megjelenéseimet itt találod.

Hogyan lettem segítő?

Kolozsi Mariann - Theta Healing

„A világ legszebb és legjobb dolgai nem láthatóak, nem hallhatóak, hanem a szívünkkel érezzük.” – Helen Keller

Számos írást publikálok napról napra és hétről hétre a blogon Theta Healing és coaching témában: esettanulmányok, kutatások, érdekességek, tapasztalatok, alapismeretek és még sorolhatnám.

Egy valamiről azonban még nem írtam: az útról, amely a segítő pálya felé vitt. Az univerzum hívószaváról és a sorsszerű döntéseim sorozatáról, amelyek ráébresztettek: mások segítésére és támogatására születtem.

Ezért döntöttem.

Ideje, hogy megosszam veletek az én történetemet.

Az ösztönös hívás

Már a gimnáziumban is érdekelt az ön- és a személyiségfejlesztés: kezdetben könyveket olvastam, később tréningekre és tanfolyamokra jártam – többek között elvégeztem az agykontroll összes szintjét is. A végén több mint 20 papírom volt ezekről a képzésekről.

Hiába voltam akkor még egészen fiatal, a belső hangom folyton azt mondogatta: valamit tenned kell. Már akkor jobban akartam csinálni az időbeosztást és a tanulást is. Mindezt azért, mert nagy terveim voltak, egyetemre akartam menni. És tudtam, hogy ha valamit el akarok érni, ha valamilyen célomat meg akarom valósítani, akkor azért tennem kell.

Végül sikerült és bejutottam az egyetemre. A vágy azonban nem hunyt ki. A fontossági listám elején továbbra is az önfejlesztés szerepelt. Ezért felvettem az összes szabadon választható képzést, amely a kommunikációról, az asszertív kommunikációról, az önérvényesítésről, stb. szólt. Amit csak lehetett, elvégeztem. Ezek azonban csak az elméleti tudást adták meg.

A gyakorlatot önkéntes munkával szereztem és további képzéseken.

Kolozsi Mariann - Theta Healing

 

Gyerekekkel önkéntesként

Az egyetem mellett sok önkéntes munkát vállalatam. Az egyik egy európai uniós projekt volt, amelynek keretében szegény gyerekeket táboroztattunk különböző országokban, itthon is.

Emellett a nagynéném gyermekjólétis és családsegítő volt, így neki is rengeteget segítettem a nyári táborokban – minden évben. Három-négy év után már workshopokat és kurzusokat is tartottam az uniós projektekben, például kommunikációs és önbizalomtréninget és csapatot vezettem.

Ezeknek az élményeknek köszönhetően tanultam meg emberekkel és gyerekekkel foglalkozni, illetve csapatban dolgozni.

Imádtam minden percét!

Elképesztő élmény volt látni a fejlődésüket…

Visszagondolva a táborokban szerzett élmények és tapasztalatok miatt döntöttem a segítés mellett. És ami az igazán nagy löketet adta, az egy vajdasági lány esete volt. Szerbiában, a Vajdaságban tartottunk tábort szegény gyermekeknek két hétig, teljesen ingyen.

Volt ott egy 14 éves lány, aki elmesélte, hogy van három bátyja, az anyukája öngyilkos lett, az apukája pedig nem foglalkozik vele, sőt veri is. Azt láttuk, hogy számára egyenes út vezet az alkoholizmus felé, mert annyira el fog kallódni. Én meg úgy gondoltam, hogy talán még van esély… Nem foglalkoztam vele külön, csak elkezdtem arról beszélni a tréningeken – mint most a tanfolyamokon –, hogy van esély a kitörésre.

És akkor megláttam: a lány szemében ott volt a csillogás. Később, négy év múlva, amikor 18 éves lett, kaptam tőle egy levelet. Amikor megismertem, nem érdekelte a tanulás, nem akart gimnáziumba se menni, egyáltalán nem volt jövőképe. Ezért volt akkora felüdülés olvasni a sorait.

Elmondta, hogy az én hatásomra döntötte el, hogy nem úgy fogja végezni, mint a szülei. Ezért elkezdett nagyon keményen tanulni, bejutott egy gimnáziumba, utána felvették az egyetemre, és ügyvéd akar lenni.

A sorait olvasva azt mondtam: ÚRISTEN!

Csak két hetet voltam ott, mindössze elmondtam, hogy van más út is, mégis megváltozott a jövője! És biztos, hogy nemcsak az övé, hanem a párjáé, a gyerekeié és talán a család is példát vesz róla. Elképesztő! Annak a lánynak tönkremehetett volna az egész élete, mert senki nem foglalkozott vele, mégsem hagyta!

És nem ő volt az egyetlen. A másik történet főhőse egy fiú volt, akit már annyira nem érdekelt semmi, hogy teljesen lezüllött. Ám a tábor után összeszedte magát és focista lett belőle.

Ez egyszerűen elképesztő!

Kolozsi Mariann - Theta Healing

 

Találkozásom a Theta Healinggel

Számos ilyen hatás ért az életben, temérdek visszajelzést kaptam másoktól is, amelyek végül összeadódtak. Már nem mehettem el mellettük szó nélkül. Innentől kezdve nyitott szemmel jártam, és folyamatosan kerestem az önfejlesztési lehetőségeket. Egy amerikai cikket olvasva ismerkedtem meg a Theta Healing technikával, és úgy éreztem, hogy muszáj megtanulnom.

Meg is tettem.

Akkor még nem azért, mert ezzel akartam foglalkozni, hanem mert rendbe akartam tenni önmagamat. Eldöntöttem, hogy tiszta és szabad leszek, megszabadulok a negatív gondolatoktól, érzésektől, hitrendszerektől! Iszonyatos tudatos voltam, napi több órát foglalkoztam a technika gyakorlásával, és hiába végeztem el a tanfolyamokat, mindig visszamentem ismételni, hogy még jobb legyek.

Egy idő után mindenki tudta a tanfolyamokon, hogy én vagyok a Mariann, akivel lehet gyakorolni, aki jól ás, aki ügyes stb. Így jutottam el odáig, hogy napközben dolgoztam, délután és hétvégente pedig másokkal Thetáztam. Jószándékból. Szeretetből.

Közben végig jöttek a sikerek: dolgoztam valakivel, meggyógyult, dolgoztam valakivel, jobb állása lett, dolgoztam valakivel, harmonikusabb lett a párkapcsolata stb.

Rengeteg sikert és tapasztalatot gyűjtöttem össze azzal, hogy egy évig szinte mindennap ingyen segítettem másoknak.

Aztán az akkori párom elültette a bogarat a fülemben: ha a Theta Healing kitesz egy egész munkát, miért nem ezt csinálom főállásban? Nekem ez addig eszembe sem jutott! Ráadásul olyan eredményeink és sikereink voltak, ami mellett nem lehetett elmenni szó nélkül. Innen jött a vállalkozásalapítás ötlete: 2012 óta foglalkozom a Theta Healinggel és vagyok hivatalos konzulens, és 2013-ban lettem Theta Healing tanár.

Szinte minden évben kint vagyok Vianna Stibalnál, a Theta Healing technika alapítójánál, minden évben továbbképzem magam, hozok új tudást, új tréningeket. Nekem nagyon fontos, hogy folyamatosan fejlesszem magam és a tanítványaimnak is új dolgokat mutathassak meg.

Engem ez éltet.

Én így vagyok összerakva.

Ez az utam, ezt csinálom, és elmondhatatlanul szeretem.

Három fő terület van, amiben kiemelkedő eredményeink vannak: Life coaching – Business coaching, Theta Healing és a személyiségfejlesztő tréningjeim. Mindhárom területen folyamatosan fejlesztem magam és mélyítem a tudásom és a tapasztalatom.

Te is meg akarod tapasztalni azt az érzést, hogy milyen másoknak segíteni? Milyen végigkísérni őket a fejlődés útján? Netán magadat szeretnéd tisztává és szabaddá tenni, felszabadulni a korlátozó gondolatok alól? Jelentkezz Theta Healing tanfolyamomra vagy Life Coaching képzésemre, és tedd jobbá nemcsak a saját, hanem mások életét is.

Töltődj!

Válj szabaddá!

 

Szeretettel,

Mariann